A Nők Lapja 2021/23. számának Publicisztika rovata.

Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem.

– Atyaég! Hát ez…?!

A két nő kilépett a teraszra, döbbenten néztek a telek végébe, a másik telekre emelt új házra.

– Nemrég építették. Úgy két hete be is költöztek… nem tudom, pontosan kik. Nem is számít.

Mártika, a vendéglátó intett, hogy üljenek le, az ő széke a kertnek hátat fordítva állt. A két nő egymásra nézett, itt valami nagyon más lett tavaly óta. Mártika is más lett. A szeme alja árnyékos, lefogyott, őket sem a szokásos lelkesedéssel fogadta. Pedig ez a nyári látogatás már akkor rendszeres volt, amikor még mindhárman az irodában dolgoztak. Akkor is kijöttek június egyik hétvégéjén, néha két napra is, hogy főzzenek, egyenek, beszélgessenek, kisétáljanak az erdő aljára. Márti ismert minden itt lakót, minden kutyát, ugyanígy a gombákat, madarakat, fákat. Már a gyerekkori nyarakat is itt töltötte, miután megözvegyült, tavasztól őszig itt is lakott. Hajnalban kelt, legyalogolt a buszhoz, azzal ment Budapestre dolgozni. Az édesapjával is találkoztak. Emil bácsi kilencven évet élt meg, szeretett viccelődni a lánya kollégáival, és a legnagyobb melegben sem ült fürdőnadrágban az asztalhoz.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Vajon hogyan végződik a történet?
Próbáld ki most kedvezményesen!