„A nagy pillanatok visznek tovább” – Címlapinterjú Guoth-Fridrich Erika pedagógussal

Rendhagyó interjú egy rendhagyó alkalomból. A Nők Lapja 2021/22. számának cikke.

Tanár van a címlapunkon. Szerettük volna megköszönni az összes pedagógusnak azt a heroikus munkát, amit az elmúlt másfél évben (és persze azelőtt is) végeztek a gyerekeinkkel. Guoth-Fridrich Erikára esett a választásunk; az Óbudai Árpád Gimnázium spanyol–német szakos tanárát fél napig kellet győzködnünk, hogy nem áprilisi tréfa áldozata, és tényleg pedagógusnapi interjút kérünk tőle. De amikor elhitte, onnantól kezdve sokat beszélgettünk. Az interjút magát végül az érettségi első napján vettük fel.

Kicsit fáradtnak tűnik.

Inkább csak elgémberedtek a tagjaim. Kilenctől egyig ültem egy tanteremben a gyerekekkel, és felügyeltem a magyarérettségit. A vírushelyzet miatt most nem váltottuk egymást a kollégákkal. Kinyitottuk az összes ablakot, én pedig igazi fagyosszent vagyok.

Mit látott a gyerekeken ma?

Izgultak, mint mindig, de aranyosak, mosolygósak voltak. Csöndesebbek talán, mint máskor, azért érezhető volt, hogy ez nem szokványos helyzet. Az izgalmak oldására hoztam nekik egy kis csokit, ennyi belefért még maszkban is. Én a végzős tanítványaimtól elbúcsúztam a múlt héten: találkoztunk még utoljára az online térben, és egy kis családias elköszönést tartottunk. Sok szerencsét és örömöt kívántam nekik az élethez. Nagyon helyes társaság volt, szerettem őket.

Mitől függ, hogy később kire fog emlékezni?

Minden gyerekben van valami, amit az ember megjegyez. Az összes tanítványom az életem része, fontos számomra, mit tanulok tőlük, és mit adhatok nekik. Egy tanárnak nyilván a saját osztályával van a legtöbb élménye. Voltam már osztályfőnök többször is, jövőre is az leszek. Úgyhogy egy társasággal megint össze fogunk nőni, együtt haladunk majd az úton. Kettős érzelmekkel mondtam igent a feladatra, mert tudom, hogy mindig nagyon beszippant. Huszonnégy órás szolgálat – miközben a kislányom most lesz elsős, a fiam pedig hatodikos, tehát ők is igénylik még, hogy maximálisan jelen legyek az életükben. Nagy szerencsém, hogy az Óbudai Árpád Gimnáziumban dolgozhatok, mert úgy látom, ez megtartó közösség, és egyetemes értékeket ápol. A gyerekek helyesek, jóra törekvők, és egymást tisztelve, együttműködve visszük végig a hétköznapokat. Így öröm tanítani. Eltervezem és felépítem az óráimat, ők pedig jönnek velem, és előbb-utóbb mindenkiben összeáll a kép. A kollégákra is ez jellemző. Van, amikor felüti a fejét az irigység, és olyan is, amikor a munkatársak a rosszat keresik egymásban. Itt ez nem szokás. Mindenkit hagynak a saját módszerei és meggyőződései alapján dolgozni. A tanároknál ez különösen fontos, mert sokfélék vagyunk, és egy pedagógus esetében, véleményem szerint, a személyisége a legmeghatározóbb: ezzel tanít. Tanárként a legfontosabb számomra, hogy a diákjaim érezzék, számíthatnak rám, bízhatnak bennem, és a legjobbat akarom nekik. Hogy közös célért dolgozunk. Nem föléjük emelkedni akarok, hanem felemelni őket. A legnagyobb siker, ha ezt megértik és élnek vele.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Miért lett tanár?
Szerinte milyen a jó tanár?
Milyen volt az elmúlt másfél év?
Próbáld ki most kedvezményesen!