Dr. Donauer Nándor rovata a Nők Lapja 2021/21. számából.

Az elmúlt időszak valamennyiünk életét felkavarta, megváltoztatta a napirendünket is. Ez idő alatt feltűnően megemelkedett a tanulási és emlékezeti, memóriapanaszokkal érkező gyerekek száma. Meglepetésemre – a szülőktől teljesen függetlenül – maguk a gyerekek is panaszkodnak: „Hiába tanulok anyuval együtt, másnap alig emlékszem valamire.” „Tudom, amit kérdez a tanító néni, de nehezen jut eszembe.” A vizsgálat során – a gyerekeket és a szülőket is kérdezem ilyenkor – lassan kiderül, hogy a gyerekek még a korábbi átlagnál is kevesebbet alszanak. Pedig közismert, vagy annak kéne lennie, hogy az alvás létfontosságú!

Azt már régóta tudjuk, mi történik az agyban, amikor a gyerek (vagy felnőtt) elé kerül egy megtanulandó anyag (jó esetben többször ismételve). Ilyenkor a tanulnivaló emléknyoma húsz-harminc percig, képletesen szólva, az agykéreg felszínén csücsül. Újabb fél óra elteltével ezt az emléknyomot már egy kéreg alatti, csikóhalra emlékeztető agyterület veszi gondozásba.

Mi történik alváskor?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
További tanácsok a folytatásban!
Próbáld ki most kedvezményesen!