Édesanya bombák között. A Nők Lapja 2021/21. számának cikke.

Vízibombák, rakéták és gránátok közé ülünk le beszélgetni Fazekas Judit tűzszerésszel. Természetesen már egyik harci eszköz sem veszélyes, mindegyiket hatástalanították, nem kell félnünk tőlük. De vajon hogyan kerül valaki ilyen különleges szakterületre, miért vállalja a veszélyt, és hogyan birkózik meg vele anyaként, nőként?

A Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred laktanyájában találkozunk. Juditnak gyönyörű kék a szeme, ennyi látszik belőle a sapka és a maszk mögül, a hangja pedig visszafogott, mert lehet, hogy a bombáktól nem tart, de a nyilvánosság feszélyezi. A vitrinekben és a falakon ezerféle robbanószerkezet, főképp második világháborús darabok, amelyeket a szovjet, a német és a magyar hadseregben használtak. Judit itt tanítja a leendő tűzszerészeket, hogy a valóságban láthassák, megtanulhassák, mi hogyan működik. Azt meséli, főképp ezzel telnek a napjai mostanában. Máskor viszont riasztásokhoz vonulnak ki, például találkozásunk előtt egy nappal Gödöllő külterületén találtak leginkább konzervdoboznak kinéző kézigránátokat. Évente kétezer alkalommal riasztják őket. 

„Izgalmasra vágytam”

Judit Móron nőtt fel, egy Székesfehérvárhoz közeli kisvárosban, édesapja még a márkushegyi szénbányákban dolgozott diszpécserként. Egyszerű életük volt; a gyerekek kivették a tyúkok alól a tojást, a felnőttek pedig olykor kint dolgoztak a kukoricaföldeken. Szerető családban nevelkedett az öccsével együtt, olyan értékeket kapott, amelyekre máig büszke. Tizennégy évesen aztán a fővárosba került, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba, és hirtelen egy gyökeresen más világban találta magát.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Milyen volt az élet a laktanyában?
Miért szereti a hivatását?
Próbáld ki most kedvezményesen!