Középkori utcák és kétórás ebédszünet – Dél-Franciaország kincsei

A Nők Lapja 2021/21. számának Útitárs rovata.

Ha azt mondjuk, Dél-Franciaország, az utazónak nagy eséllyel egyből Provence vagy az Azúr-part jut eszébe. Ez az általános úti cél. Pedig a kissé arrébb fekvő délfrancia régiók is gazdagok mindenféle bejárandó és felfedezendő csodákban. Nagy-nagy kár lenne kihagyni őket, úgyhogy induljunk neki!

Kezdjük egy ékszerdobozzal! Legokosabb, ha választunk egy bázist. Ez az én esetemben Montpellier városa volt. De lehet más hely is. Mert hihetetlenül jó érzés, ha az ember egy ékszerdobozban lakik, onnan indul el barangolásaira, és olyan szerencsés, hogy oda érkezhet vissza.

Montpellier-ben könnyű elveszni és könnyű kiismerni is magát az embernek. De azért a legjobb elveszni. A kiterjedt óváros színtiszta középkor, legfeljebb 17. század, palotácskákkal, nyers, faragott kövekkel, furcsa kis sikátorokkal, boltívekkel, millió templommal, egy ódon, hatalmas katedrálissal, és nem utolsósorban: meglepetésszerűen elénk bukkanó terecskék tömegével. A terek fölé fehér törzsű platánok borulnak, középen csobog a szökőkút, veretes kőből van az is, és éttermek, kávézók, ernyős teraszasztalok mindenütt. Hogy a csudába tud egy város ennyi éttermet eltartani? Hát úgy, hogy ezek franciák. Délben abbahagyják a munkát, és a következő két óra a szent étkezésé: hétköznap van, de azért rendesen végigeszik a menüjüket, az előételtől a sajtig, hozzá egy pohárka bor, aztán usgyi, vissza dolgozni. Ilyenkor, déltől kettőig, edényektől, villáktól csörömpöl az egész város. Él. Ahogy úgy este nyolctól ismét. És közben sem halott, az biztos.

Az óváros egy dombon terül el, mászik az ember tehát a meredek utcácskákon, lépcsőkön fölfelé, és sétál aztán lefelé, meg-megáll, bekap valamit, közben finom utcazene szól, a központi Színház téren könnyedén el lehet kapni mutatványosokat, breaktáncosokat, kis zenekarokat, közben kanyarognak a színes villamosok, van kék, fekete, tarka-barka, pörög a körhinta, csak hogy a retró is meglegyen. A szintén középkori, kő boltíves üzlethelyiségekben – a földszinti ablakon át jól látni – szabók szabnak, könyvelők könyvelnek, szakácsok főznek, a helyiek úgy élik a mindennapi életüket, hogy nyilván nemigen tudatosítják magukban (miért is tennék?): színtiszta történelmi levegőben léteznek.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Még több érdekesség Dél-Franciaországról a cikk folytatásában!
Próbáld ki most kedvezményesen!