„A családunkkal együtt lélegzik” – Csuja Fanni mesél férjéről, Telekes Péterről

A Nők Lapja 2021/19. számának Ő és én rovata.

Mindketten színésznek készültek, de csak egyikük maradt a pályán. Szerencsésnek mondják magukat, hogy sem ez a tény, sem semmilyen súly és nehézség nem tudja őket kiszakítani abból a sokak által irigyelt harmóniából, amiben ma már három gyerekkel, tizenkét éve élnek együtt. Csuja Fanni mesél férjéről, Telekes Péterről, a Vígszínház művészéről.

Megkérdeztem egy közös ismerősünket, mi jut eszébe először a férjedről, „Pepéről”. Azonnal rávágta, az, ahogy sétál a Pozsonyi úton a háromlábú kutyátokkal, és közben napsugarasan árad belőle a jóság meg a szeretet. Hogy imád titeket. Gondolom, a mindennapokban azért ennél árnyaltabb a kép…

Nem sokkal! Most például épp otthon főz, amíg mi itt diskurálunk.

És közben tartja a frontot a három online oktatott gyerekkel?  

Persze. De csak az ötödikes Marci és az elsős Matyi tanul otthon, Anna még ovis, őt egyszerűen csak szórakoztatni kell. Úgyhogy Pepe amellett, hogy főz és bevásárol, nagyon sokat foglalkozik vele, pláne most, hogy nincs színház, én pedig online tanítok. Ő biztosítja a hátteret, hogy szépen tudjunk működni ebben a járványőrületben.

Szóval igaz, amit mondanak, hogy mintacsalád vagytok, olyanok, akiket rosszabb napjaikon felemlegetnek a párok, hogy bezzeg a Csuja Fanniék…!

Azért ebben iszonyatos nagy logisztika van, nem csak úgy lebegünk a rózsaszín ködben. Minden vasárnap leülünk például a naptár elé, és összerakjuk a következő hetet. Beírogatjuk szépen, ki, mikor, hol, kivel, mit csinál. Te akkor itt maradsz, én elugrom, visszajövök, te elmész, és így tovább. Aztán ha valakinek közbejön valami, már igazítjuk is a naptárbejegyzéseket.

Azért csak veszekedtek néha.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Milyen most a kapcsolatuk és milyen volt a kezdet?
Melyikük aggódósabb?
Hogyan élik a mindennapjaikat?
Próbáld ki most kedvezményesen!