Marie, a Melzer család konyhalánya karácsonyi ajándékokat kézbesít, az utolsó csomagot egy bizonyos Frau Deubelnek a Zöldfa kocsmába. Beszédbe elegyedik az idős nővel, aki felismeri benne édesanyja vonásait, és kiderül, hogy többet tud a múltjáról, mint ő maga. Beszélgetésüknek az öreg hölgy lánya vet véget, hirtelen, mielőtt még a lány megtudhatná, milyen titok lappang a mélyben, amivel kapcsolatban minden érintettnek tartania kell a száját…

– Frau Deubel itt lakik? – kérdezte az elhanyagolt külsejű kocsmárosnét, aki éppen a kis hordót méregette bizalmatlanul.

– Odafent.

Még hallotta a nő zsémbelődését, miközben ment felfelé a szűk lépcsőn, valami nem tetszett neki a leszállított snapszban. A lépcső hideg volt, huzatos, és amikor odaért az ajtóhoz, amelyen a Deubel név állt, megfordult a fejében, hogy csak lerakja a csomagot, és sarkon fordul. Már majdnem megbarátkozott a gondolattal, ám ekkor az ajtó nyikorogva kinyílt. Horgas orrú, hegyes állú vénasszony bámult rá a kendője alól, amit egészen a homlokába húzott. Apró, világos szeme elárulta, hogy korántsem olyan elaggott még, nagyon is éber volt a tekintete.

– Az igazgatóné küldött? A karácsonyi ajándékkal? Gyere csak be, lányom! Hiszen teljesen át vagy fagyva.

Marie kissé ijesztőnek találta, talán mert élénk, ravasz tekintete volt, ami egyáltalán nem illett egy görnyedt vénasszonyhoz.

– Köszönöm, Frau Deubel. De csak be akartam adni az ajándékot, sietnem kell vissza.