A helyiek Rapa Nuinak, „Nagy Evezőnek” hívják a Húsvét-szigetet, a bolygónak azt a pontját, amelyik a legtávolabb esik a többi szárazföldtől. Az egymással vetélkedő törzsek szent szobrait sokszor láttuk már, de arról, hogy az itteni nép hogyan élt magányban több száz évig, már kevesebb szó esik.

A Rapa Nui ‒ A világ közepe című filmben a Húsvét-sziget őslakosai a nagy tojásfutamra készülnek: ezzel a versennyel döntik el, a következő évben melyik törzs tagja lesz Makemake főisten földi vezetője, a madárember. A jelölteket a megmérettetésen erős fiatalemberek képviselik. Miután lemásznak a háromszáz méteres sziklafalon a partra, egy nádkötegre fekve két kilométert úsznak a cápáktól hemzsegő vízben, hogy aztán Motu Nui szigetecskéjén szerezzenek egyet a vándorló tengeri madár, a füstös csér barna pöttyös tojásaiból. A zsákmányt óvatosan a fejpántjuk alá rögzítik, és indulnak vissza. A versenyzők különösebb gátlás nélkül lökik a másikat a mélybe, vagy csapnak rá a vetélytársuk homlokára kötött tojásra.

Ebéd a távolból

1947-ben Thor Heyerdahl norvég felfedező az öttagú legénységével és egy papagájjal tutajra szállt Peruban, hogy – a Húsvét-sziget érintésével – elhajózzon Polinéziáig: így akarta bebizonyítani, hogy Rapa Nui első lakosai kelet felől, Dél-Amerikából érkeztek 1100 körül. Heyerdahlék százegy napig sodródtak. „Az óceán élelemmel is ellátta őket, mivel a bonító- és a repülőhalak gyakran fölvetődtek a tutajra, az egyik éppen a serpenyőben kötött ki” – írta John Flenley és Paul Bahn A Húsvét-sziget rejtélye című könyvben. A papagáj útközben eltűnt.