Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer régen messze északon egy nagy varázsló. A világ minden nyelvén értett, és jártas volt mindenféle titkos tudományokban. A dolgozószobája csodálatos varázstárgyakat rejtett: volt tükre, amin keresztül a földkerekség bármelyik sarkába elláthatott, volt kagylója, amelyen keresztül hallhatott bármiféle elsuttogott szót, és mágikus készülékei, amelyek a rezet arannyá, az ólmot ezüstté változtatták. A legnagyobb kincse mégis a varázskönyve volt, amelyben szerepelt minden ige, recept és bűbáj, ami az összes többi tárgyat működtette.
A hatalmas, fekete bőrbe kötött könyvet vascsatokkal és vaslakatokkal zárta le; a könyv egy vasasztalhoz volt láncolva, az asztal pedig a földhöz szegezve, hogy semmiféle tolvaj ne tudja elmozdítani. A varázsló a lakatok kulcsait mindig magánál hordta, és csak akkor lapozta fel a könyvet, amikor egyedül volt. Mindenféle titkok szerepeltek a lapjain: megtudhatta belőle, pontosan hány angyal él a mennyekben, hány homokszem van a földön – sőt azt is, hogyan lehet parancsolni a szellemeknek. A varázsigéi segítségével a szellemek azt hoztak, építettek neki, amit csak kívánt.
