Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem. A Nők Lapja 2021/8. számának Ecce Homo rovata.

– Sárikám, te látsz minket?
– Látlak, anya. Téged igen, de apa üljön közelebb hozzád.
– Na, végre, most már én is látlak. Hát hogy vagy, kislányom?
– Jól vagyok, minden rendben. És nálatok?
– Jaj, fiam, nekünk talán sosem volt ilyen jó dolgunk. Eszterke minden nap főz, de olyan finomakat, hogy csak na! Tegnap lazac volt, ma meg valami olaszos tészta, képzeld, apád mindenáron tejfölt akart rátenni. A gyerekek úgy nevettek. Várjál csak, itt is vannak… Matti, Juli, gyertek már ide egy kicsit, itt a Sárika, mutassátok magatokat.
A két szőke gyerekfej egy pillanatra tűnt csak fel a laptop képernyőjén, aztán kiszaladtak a képből.
– Édesek. Szóval akkor jól vagytok.
– Nagyon jól. Ez a Stájerország valami álomszép. Hans beültet minket az autóba, elvisz ide meg oda, mi csak gyönyörködünk. Itt a nagy terasz, kiülünk betakarózva, Eszterke teát hoz, meg forró csokoládét, és nézzük a hegyeket. Az az igazság, kislányom, hogy nagyobb szerencse nem is érhetett volna bennünket, mint hogy itt ragadtunk a nővérednél. Várjál, apád is akar valamit…

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Vajon hogyan végződik a történet?
Próbáld ki most kedvezményesen!