Több mint tíz év közös munka, új film, babavárás... A Nők Lapja 2021/8. számának interjúja.

Mikor öt évvel ezelőtt első gyermeküket várták, Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot alkotói épp a születésről forgattak sorozatot. Mikor nevelni kezdték a kisfiukat, a traumaörökléssel foglalkoztak, most pedig a föld öt különböző pontján fognak tanulni arról, hogyan lehet egy gyorsuló világban hosszú, tartalmas és teljes életet élni.

A körülmények egy detektívregényre emlékeztetnek: az óvintézkedések betartásával – maszkban, a téli hidegben, egymástól biztos távolságban – sétálunk az Andrássy úton. Szükség volt némi leleményre, hogy két utazás között, a vírushelyzetben személyesen találkozhassunk, ám az On the Spot riportereit, Esztert és Andrást ennél sokkal keményebb próbák elé állítja a munkájuk nap mint nap. Dolgoztak háborús övezetekben és törzsi kultúrákban, találkoztak vallási vezetőkkel és diktátorok gyermekeivel, meghallgattak megszámlálhatatlan emberi történetet, és lélekben egyre közelebb kerültek a természethez utazásik során. Most új fejezet kezdődik az életükben. A fordulóponton előre- és hátratekintünk. Ahogy elindulunk, megállapítom magamban, hogy éppolyan szépek és elszántak, mint a képernyőn: két kíváncsi, mélykék szempár szegeződik rám. 

– A tavalyi év szinte mindenki számára hozott nem kívánt fordulatokat. Sokan abban reménykedünk, hogy az idei csak jobb lehet. Ti mit visztek tovább az elmúlt időszakból?
Eszter: Az biztos, hogy a tanítások és tanulások ideje volt ez, kifordította a sarkából a világot. A karanténban az ember elsősorban saját magával volt összezárva, és ha eddig nem tette, most mindenképpen szembe kellett néznie az árnyékaival, a szekrényből kieső csontvázakkal. Ami minket illet, megtanultunk nagyobb türelemmel lenni egymás iránt, és ráeszméltünk, milyen sokat érnek a normális emberi kapcsolatok, az érintések, a közösség, a család.
András: Mondjuk ezt úgy, hogy mi az elmúlt tíz évet összezárva töltöttük, hotelszobákban és más olyan szállásokon, amik jellemzően kisebbek, mint egy lakás.
Eszter: A díszlet viszont mindig változott, és folyton új impulzusokkal, történetekkel gazdagodhattunk. A vírus időszakában azonban mi is sokkal kevesebbet utazhatunk, mint korábban. Ahogy mindenkinek, nekünk is megfogyatkoztak a kapaszkodóink.
András: Március közepén életünk egyik legjobb utazásáról jöttünk haza, Afrikából, és a karantén első része idilli elcsendesedést jelentett számunkra. Elkészült az első egész estés dokumentumfilmünk, amely egy Auschwitzban született asszony traumájának feldolgozásáról szól. Nehéz arról beszélni, mennyi mindent adott ez az időszak úgy, hogy közben tisztában vagyunk vele, milyen hatással van az emberekre az egész világon. Azt szokták mondani, a hadifogságban az a legrosszabb, hogy nem tudni, mikor lesz vége, és így van ez a vírushelyzettel is. Ezzel a pszichikai nyomással, lehetetlen élethelyzettel kell most megbirkóznia mindenkinek. Már azzal a legszerencsésebbek közé tartozunk, hogy nem veszítettünk el senkit magunk körül. Sőt! Még gyarapodunk is. Júniusban születik a kislányunk!

– Hűha! És hogy tervezitek, magatokkal viszitek majd őt is az utazásaitokra?
András: Mindenképpen, hiszen az ötéves kisfiunk is több mint negyven országban járt már. Számunkra fontos, hogy családként éljük meg ezeket a helyzeteket, és ne egymástól távol, még ha nyilván bonyolultabb is így a szervezés. Így készülünk, de beszéljünk erről újra két év múlva!

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Mindent tudnak már egymásról, vagy vannak még felfedezetlen területek?
Ha pénz és idő nem számítana, milyen vakációt terveznének maguknak?
Legújabb filmjük kulisszatitkairól is mesélnek.
Próbáld ki most kedvezményesen!