Mit tehetünk azért, hogy minél tovább működjön a párkapcsolatunk? Nők Lapja Téma a magazin 2021/6. számából.

A párkapcsolat minden történelmi korban mást és mást jelentett: a hagyományos felfogásban nagyon sokáig inkább gazdasági, társadalmi egységet, mint mély, intim kötődést. Nagyjából az elmúlt száz-százhúsz évben azonban ez megváltozott, és ma már nem gondolhatunk a párkapcsolatra úgy, mint ami örökre megmarad akkor is, ha nem teszünk érte semmit.

Dr. Sallay Viola és dr. Martos Tamás mindketten pszichológusok, egyetemi oktatók és kutatók, család- és párterapeuták, akik a magánéletükben is egy párt alkotnak. Ezúttal őket kértük fel, hogy válaszoljanak arra a csöppet sem egyszerű kérdésre, hogyan lehetséges jól működtetni egy tartós párkapcsolatot, és mit jelent az, hogy tennünk kell érte.

A saját utunkon

– A házasság, a társkapcsolat fogalma és tartalma napjainkra sokszínűvé vált, és többféle „működőképes” modell él egymás mellett – erősíti meg Martos Tamás. – A hagyományos felfogásban az értékek és a nemi szerepek elég pontosan szabályozták, hogyan kell működnie a házasságnak. Az a gondolat, hogy a szabályok betartásán túl is tenni kell azért, hogy fennmaradjon, így kevéssé volt benne a köztudatban. Ma a társkapcsolat sokkal inkább érzelmeken alapul. Ezért úgy tekinthetünk rá mint élő organizmusra, amit táplálni és gondozni kell ahhoz, hogy életben tartsuk. A közgondolkodásban tapasztaljuk a kétféle értékrend, a hagyományos és az új együttes jelenlétét.
– Egyre inkább látjuk azt is, hogy a párkapcsolat minősége sokkal komolyabban meghatározza az élet minőségét, mint korábban – fűzi hozzá Sallay Viola. – Ez azért lehet így, mert bár a munkahelyeken sok időt töltünk, de jellemzően nem alakulnak ki mély emberi kapcsolatok vagy megtartó közösségek. Napközben a férfiak és nők is gyakran a munkájukba záródnak, vagy a gyes idejére a lakásba. A párkapcsolatra így óriási teher hárul: ebben várjuk, hogy a társunk a szerelmünk, a szeretőnk, a barátunk, a szülőtársunk, az üzlettársunk legyen egyszerre. A hagyományos normák felbomlása nehézséget jelent, ám lehetőséget is, hiszen nincs már kőbe vésve, milyennek kell lennie egy „ideális” házasságnak vagy hosszú távú párkapcsolatnak. Ezt minden párnak saját magának lehet és kell is kettőjükre szabva kitalálnia.

1. Vállaljuk önmagunkat! Tegyünk a jóllétünkért!

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Miért fontos, hogy vállaljuk magunkat egy kapcsolatban?
Egyeztetni és megbeszélni a dolgokat, de hogyan?
A közös rítusok szerepe a pszichológusok szerint.
Próbáld ki most kedvezményesen!