A Nők Lapja 2021/5. számának Mese rovata.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Egy kis házban éltek a fiukkal, és nem volt más vagyonuk, csak egy tehenük, Búkolla nevezetű. A szegény házaspár látástól vakulásig dolgozott, hogy meg tudjanak élni, és bizony sokszor még arra sem jutott idejük, hogy a fiukkal foglalkozzanak. Búkollát a fiú legeltette, gondozta; nagyon szerette a kedves, szelíd tehenet.
Egy napon Búkollának borja született. A szegény asszony sürgött-forgott a tehén körül, gondoskodott az újszülött borjúról. Egy pillanatra beszaladt a házba meleg vízért, és amire visszatért, Búkollának már hűlt helye volt.
Kereste a szegény ember és a szegény asszony a tehenet égen-földön, de sehol sem akadtak a nyomára.
Kezdtek egyre inkább kétségbeesni. Hogy fogják felnevelni a borjút, ha Búkolla nem kerül elő? Honnan lesz a házban tej, sajt, túró az ínséges időkre? Végül aztán elővették a fiukat, és megmondták neki, induljon azonnal Búkolla keresésére, és addig ne is térjen haza, amíg meg nem találta. A fiú feltarisznyált, és útnak indult a nagy izlandi pusztaságba. Ment, mendegélt hosszú időn keresztül, míg végül megéhezett, és leült egy kőre falatozni. Ahogy ott ült a puszta közepén, elkiáltotta magát:

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Vajon hogyan végződik a történet?
Próbáld ki most kedvezményesen!