„A szívnek vannak érvei, miket nem ismer érvelő eszünk.” (Blaise Pascal) A Nők Lapja 2021/3. számának Ecce Homo rovata.

Szegény József Attila! „Annyi mosoly, ölelés fönnakad a világ ág-bogán” – írta, és mostanában éljük át csak igazán: mennyit szenvedhetett gyógyító érintés hiányában a szeretetet egész, rövidre szabott életében kétségbeesetten kereső költő. Most, hogy kevesebb jut ölelésből minden, vírustól rettegő embertársunknak, érzékeljük csak, milyen fontos is volt hajdanán családi körben a „hiányoztálpuszinak” becézett gesztus, ami mindig olyan jólesett az óvoda-iskola kapujában, amíg kicsik voltak a gyerekek, és szabadon, minden korlátozás nélkül szeretgethettük őket. Így lehet ezzel alighanem több millió társunk is a föld legkülönbözőbb pontjain: nem véletlenül olvasunk mindennap kedves történeteket arról, mit ki nem talál a furfangos ember, csak hogy az érintés illúzióját keltve átölelhesse szeretteit. Hallom például, hogy egy arkansasi család ölelőfüggönyt szerelt fel a bejárati ajtóra, hogy a nagyszülők azon át vonhassák keblükre a látogatóba érkező unokákat, és akadt olyan nagyi New Jersey-ben, aki unikornisjelmezt öltött, csak hogy magához húzhassa kedvenceit.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Vajon hogyan végződik a történet?
Próbáld ki most kedvezményesen!