A vírustól a mesterséges intelligenciáig – Egészséget érintő újdonságok 2020-ban

Mik történtek idén az egészség és a tudomány területén? A Nők Lapja 2020/53. számának összeállítása.

Idén a híradások vezető helyét elfoglalta a világjárványt okozó, sok áldozatot követelő koronavírus terjedése, és a beszámolók a betegség elleni küzdelemről. De történt más is. 2020 fontos tudományos eredményeiből és az egészséget érintő újdonságokból szemezgetünk.

1. HPV-oltás fiúknak is

Szeptember első felében igényelhették a szülők a hetedikes lányoknak a humán papillomavírus (HPV) elleni oltást, és idén először megkaphatták a hetedikes fiúk is. Bár a 2007-ben indult oltási program elsőként a méhnyakrák megelőzését célozta, de orvosilag indokolt, hogy az ingyenes vakcinát a fiúknak is beadják. Humán papillomavírussal a lakosság 80 százaléka találkozik valamikor az élete folyamán, ami 15-20 évvel a fertőzés után különböző rákos betegségeket okozhat. A nőket fenyegeti a méhnyakrák, évente 1200 új megbetegedéssel, de ezenkívül a HPV mindkét nemnél gége-, szájüregi, urológiai, nemi szervi és végbélrákot is ki tud váltani. Ezért jó hír, hogy idén októberben, szülői hozzájárulással, megkezdődhetett a fiúk oltása is HPV ellen. 12 évesen elég két oltás, felnőtteknek három vakcina kell a teljes védettséghez. A projektet az Európai Unió is támogatta.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
A CBD-től a szervátültetésekig - még 7 újdonság a cikk folytatásában!
Próbáld ki most kedvezményesen!