Képzeletbeli utazás a Mátrába. A Nők Lapja 2020/49. számának Útitárs rovata.

Utoljára gyerekkoromban nyaraltam a Mátrában a szüleimmel. Galya-tetőn laktunk. Óriásfákra, mohán szunnyadó manókra, tölgyek törzsén növekvő hatalmas taplógombákra emlékszem, amelyekről utólag színesen, élvezettel mesélt nekem apám. Magyarország legmagasabb pontjára, Kékes tetőre (1014 m) azonban csak fél Mévszázaddal később jutottam el. És a mese, ami még kislányként kezdődött el, zavartalanul folytatódott tovább…

Mátraházáról a Kékes tető felé kaptatva történt idén február 28-án. Aznap reggelre váratlanul öt centi hó esett, betemette az avart, eltüntette az erdei ösvényeket, és misztikus mesevilágot varázsolt körénk. Fogalmunk se volt, hol járunk, csak azt tudtuk, valahol a csúcs közelében lehetünk, jóval az elhagyatott síugrósánc ijesztő torzója után. Lépteink zaját elnyelte az avar, nyomunkat behordta hóval a szél, a gallyak az arcunkba csapták a zúzmarát. Ezenkívül semmi nesz, csak a szürke bükkóriások meredtek ránk némán. A Falon túli világ jutott eszembe a Trónok harcából, ha egyedül vagyok, bizonyára megrémülök a saját merészségemtől. Ezért is, meg mert veszélyes volt a meredek hegyoldal – négyszáz méter szintemelkedést képzeljenek el –, minden idegszálammal igyekeztem a talpam alatt görgő bazaltkövekre és a vihartól leszaggatott ágakra koncentrálni, nehogy meginduljanak, és magukkal sodorjanak a mélybe. Időnként kihúztam magam, és igyekeztem mély lélegzetet venni. A jéghideg, kristálytiszta levegő majd szétrepesztette a tüdőmet. Ekkor hirtelen felneszeltem valamire. Mintha hófehér szellemek suhantak volna a fák közt, épp csak súrolva repdeső köpönyegükkel az útjukba eső ágakat, kis hófellegeket kavarva maguk mögött a levegőben, majd a látomásból kibontakozott négy szarvas sziluettje. Egy kapitális bikáé, amely tíz méterre tőlem idegesen megtorpant, és magasra tartott koronájáról lebillenni készültek a hópamacsok; valamint három kecses ünőé, amelyek szelíden bámészkodva pásztázták az erdőt, a feléjük sodort ismeretlen szag eredetét kutatva. Egyikük tekintete megpihent rajtam, egy pillanatig úgy tűnt, egymást vizsgáljuk rezzenetlenül. Ekkor döbbentem rá, hogy a szarvas hófehér. Soha nem láttam még hasonlót. Albínó lehet, vagy elvarázsolt szőke hercegnő?! Mire feleszméltem, már szökellt is tovább hercege nyomában. Ám a kép, amely azon a tél végi napon képzeletem vásznán kimerevedett, máig kísért álmomban.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Milyen településeket érdemes meglátogatni?
Merre kiránduljunk?
Próbáld ki most kedvezményesen!