Szüts Miklós és Juhász Tamás egy asztalnál. A Nők Lapja 2020/48. számának interjúja.

Kortárs festő és vak zenész: egyikük a színeken, rajzokon keresztül fejezi ki gondolatait, míg a másik ezt elképzelni is nehezen tudná. Számára a zenei hangok, térbeli formák, a tapintás segít eligazodni a világban. Mégis vannak metszéspontok a beszélgetésben, amelyet Szegő András vezetett.

– Nekünk, hármunknak, gondolom, egészen másfajta képünk lehet a bennünket körülvevő világról. Te, Miklós, azt hiszem, sokkal többet, több színt, árnyalatot, formát látsz, mint például én, aki most éppen szemüveg nélkül hunyorgok. És akkor itt vagy te, Tamás, aki konkrétan nem látsz semmit. Ti hogy vélekedtek, ettől más a világképünk, gondolkodásunk, érzelmi világunk? 
Szüts Miklós: Nyilvánvalóan más, de az a rossz hírem van, hogy a földön él még 7,8 milliárd ember, és róluk ugyanez elmondható. Ilyen-olyan és még végtelenül sok egyéb ok miatt mindannyian a magunk módján érzékeljük a világot. Amiatt, hogy mások a látási lehetőségeink, gondolkodhatunk ezer dologban ugyanúgy, rajonghatunk ugyanazért a focicsapatért, lehet ugyanaz az étel a kedvencünk, vagy akár lehetünk szerelmesek ugyanabba a hölgybe, míg három vak ember között is kialakulhatnak ádáz véleménykülönbségek, és három festőzseninek is lehet a legszélsőségesebben más véleménye ugyanarról a képről.

– És az megeshet, hogy te lefestesz az egyéni látásmódod szerint egy kapualjat, és én azt egy tányér pacalpörköltnek látom? 
Sz. M.: Én nem kapualjat festek, hanem képet… Lehet persze, legfeljebb a pacalt azért zárnám ki, mert viszolygok tőle. Láttam egyszer gyerekkoromban beáztatva… 
Juhász Tamás: Lám, máris van egy közös pont az életünkben. Én az ismert okok miatt nem láttam, de egyszer megtapogattam, és elég volt, hogy irtózzam tőle. Engem a szüleim elkényeztettek, bizonyos szempontból túlzottan is, és megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy válogassak. Aminek a hangzása nem volt szimpatikus, azt nem ettem. Ilyen volt az articsóka, és amikor később egyszer megkóstoltam, kiderült, hogy számomra tényleg fertelmes az íze. Nekem tehát a látvány nélkül kell eldöntenem, mi az, amit szeretek, és mi az, amit nem. Ennek azért sok előnye is van, mert így jó étvággyal falom be a saját főztümet, míg ha látnám, hogyan is néz ki, amit kotyvasztottam, lehet, hogy kóstolás nélkül rögtön kiönteném.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Két nézőpont, közös nevezők a cikk folytatásában.
Próbáld ki most kedvezményesen!