Miért jó és fontos olvasni? Nők Lapja Téma a magazin 2020/46. számából.

Az elmúlt tizenöt évben felére esett vissza Magyarországon a rendszeresen olvasók száma, a lakosság mindössze tizenhárom százaléka vesz kezébe legalább hetente könyvet. Sokan inkább filmeket és sorozatokat néznek, a közösségi oldalakkal szórakoztatják magukat, pedig a könyv tud valamit, amire semmi más nem képes. Nem pusztán kikapcsol, hanem megváltoztatja a lelkünket, sőt az agyunkat is, szavakat ad ahhoz, hogy megértsük a világot és benne önmagunkat.

,,Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – kérdezi Vörösmarty a Gondolatok a könyvtárban című versében. Az elmúlt hetekben épp egy mesekönyv körül kialakult, méltatlan stílusban folyó vitát látva könnyű lenne cinikusan azt mondani, hogy nem. A kiábrándultságon túllendülve szerencsére észreveszi az ember, hogy a villamoson nemcsak a telefonjukat nyomkodják az utasok, hanem sokan olvasnak, az író-olvasó találkozókon, könyves rendezvényeken, bemutatókon gyakran kígyózó sorok állnak. Őket (minket) összeköti az a varázslat, amely minden regény borítója, gerince mögött megbújik, az a külön világ, amelyben bármikor el lehet merülni.

A szöveg mint terápia

Vekerdy Tamás szerint „Az olvasás – ha élvezetet okoz – segít élni. Átélni és túlélni is.” Erre alapoz az irodalomterápia is. Jakobovits Kitti pszichológus-irodalomterapeuta amikor csoportos foglalkozásokat tart, azokat általában egy-egy tematika, probléma köré szervezi. Az érdeklődők körében népszerű a nőiség kérdése, de szervezett már csoportot a segítő szakmában dolgozók részére is, velük a munka és magánélet harmóniáját támogató olvasmányokat dolgoztak fel. Az egyéni terápiáknál a kliens mesélni kezd arról, mi a problémája, hol akadt el, és az ülések alkalmával előkerül egy-egy szöveg vagy kreatív írásos feladat. De olvasni nem csak tudományos szempontból hasznos.
– Mindenféle terápiás tényező előtt, nulladik lépésként a könyv hatalmas előnye, hogy segít a nap végén kikapcsolni – mondja a pszichológus. – Az ajtón kívülre helyezi a világ történéseit, a stresszt, kicsit ki lehet szakadni a saját életünkből, fel lehet töltődni. És erre épülnek az olyan terápiás tényezők, amelyek a magányos olvasás során is spontán kialakulnak. Mindaz, amit olvasunk, színesíti a gondolkodásunkat és az érzelmi palettánkat, jobban ki tudjuk fejezni mindazt, ami bennünk zajlik. A könyvek megmutatják, hányféle gondolat és érzelem lakozhat az emberekben, és ezekhez szavakat adnak, hogy színesebben, pontosabban meg tudjuk fogalmazni, és ezáltal jobban meg is értsük őket. Az irodalomterápia és a pszichológia pedig mindazt az élményvilágot segít feldolgozni, amelyet az olvasás által szerzünk. Arról a pontról indul tovább, ahol összeér az olvasott és a megélt történetünk.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Ízelítő a cikk tartalmából
Melyek voltak a legnépszerűbb műfajok egy idei felmérés szerint az olvasók körében?
Mire jó az olvasásterápia?
Mitől lesz jó egy könyv és hogyan hat ránk az olvasás neurológiai szinten?
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .