Nem tudom, hányadszor lángol fel a vita az abortusz körül. Pontosabban a szabályozás várható, tervezett vagy félt változása körül. Minden alkalommal csak az indulatok horgadnak fel, de nem jutunk előrébb. Kérdés persze, hogy merre is van ez az előre. Én hiszem és vallom, hogy az élet a fogantatással kezdődik, mégsem szeretném, ha törvény tiltaná azoknak a nőknek, akik minderről másként vélekednek, hogy másként döntsenek. De azt nagyon szeretném, hogy minél kevesebben döntsenek így.
Szeretném, ha sokkal több lány fejezné be az általános iskolát, tanulna szakmát, és testileg, lelkileg, értelmileg felkészülten válna anyává. Ha ismerné a saját testét, lenne szexuális kultúrája, és pénze, hogy védekezzen, illetve olyan partnere, aki hasonlóan érett, és nem csak egy aktus erejéig tart ki mellette. A tudatosság növelése lenne a megoldás, nem a törvény ereje. Minden életkorban. Az, hogy minél többen érezzék, hogy irányíthatják, vagy legalábbis befolyásolhatják a sorsukat, nem csak sodródnak az árral, mások akarata és rossz családi minták szerint.
Nemrég nagyobb anyagot írtam a témáról, egy olyan négygyerekes anya kapcsán, aki fiatalon elvetette a gyermekét, majd éveken át szenvedte ezt a döntést. Ma már a hivatásának tekinti, hogy akit csak tud, lebeszéljen a magzata elvetéséről. Ugyanő hétvégi gyógyító lelki gyakorlatokat szervez olyan nőknek, akik életük egy pontján úgy döntöttek, nem szülik meg a gyereküket, majd ebbe a döntésbe beleroppantak, és maguk sem gondolták, hogy ami történt, az ilyen mélyen megsebzi majd őket. Az évekig, sőt évtizedekig feldolgozatlan trauma a depressziótól a meddőségen át a kapcsolatképtelenségig rengeteg problémát okozhat, ezeket is tudnia kell annak, aki dönteni készül. Végighallgatva a történeteket az erősödött meg bennem, hogy nem szabad ítélkezni, még okoskodni sem, arról nem is beszélve, hogy ezek milyen messze vannak a keresztényi megértéstől.
Eszembe jut egy büszke és agilis katolikus asszony, aki valósággal összeroppant, amikor gimnazista lányáról kiderült, hogy várandós. A túlféltett tizenhat éves kislányt valaki kihasználta, majd otthagyta, a család meg ott maradt a rémes dilemmával. Amelyet végül egy spontán vetélés oldott meg. De azt tudom, hogy ez a könnyen ítélkező asszony azóta tisztább, alázatosabb és megértőbb. Az ő hitének már ki kellett állnia egy próbát, pontosan tudja, hogy nem is olyan könnyű mindig a hite szerint cselekedni. Ma már ezzel a megértéssel közelít mások próbatételeihez. Neki van igaza.