Az ideális nagyszülőről az a kép él a fejünkben, hogy örömmel tolja az unokája babakocsiját, vidáman homokozik vele, majd horgászni viszi a fiúkat, vagy boldogan tapsol a lányok balettvizsgáján (esetleg fordítva). Ezzel szemben egyre több nagymama és nagypapa tart távolságot az unokájától, és aktivizálja magát az élete más területein. Az már a szülő választása, hogy ezen megsértődik-e, vagy az okok mélyére néz.
– A nyugdíj előtti években már nagyon nehezen bírtam a munkát. Állandóan elkaptam valami nyavalyát, esténként hullafáradtan estem haza, és alig vártam, hogy ennek vége legyen – meséli a hatvanöt éves Ágnes. – Viszont ahogy közeledett a hivatalos nyugdíjazásom időpontja, lázasan elkezdtem szervezni, milyen úton-módon folytathatnám mégis a munkát. Megijedtem, hogy mit fogok én otthon egyedül csinálni. A férjemmel régen elváltunk, új párom nincs. A fiaim ugyan lelkesedtek, hogy végre több időt tölthetek az unokákkal, nem kell majd annyit bébiszitterre és különtanárra költeniük, mert én úgyis ráérek, szívesen besegítek. Bennem viszont erősebb volt a vágy az önállóságra, a munkahely adta társaságra és az anyagi biztonságra, ezért most nyugdíjasként is dolgozom, alig pár hónapot hagytam csak ki. A fiaim és a menyeim csalódottak, bár ahányszor tudok, megyek hozzájuk délutánonként, hétvégenként. De nem titkolom, hogy amikor szabadnapos vagyok, magammal is foglalkozom: a barátnőimmel a járvány előtt szenior-tánctanfolyamra jártunk, most nordic walkingozunk a közeli erdőben.
