Jó, ha van egy érem, de a nap végén, nem ez számít – Címlapinterjú Jakabos Zsuzsannával

Az elmaradó olimpiával kapcsolatos érzéseiről és arról is mesélt nekünk az úszónő, hogy hogyan éli meg a hivatását, ha épp nem szerez érmet. A Nők Lapja 2020/26. számának címlapinterjúja.

Egész lényéből sugárzik valami megfoghatatlan könnyedség. Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna az ő tempójában úszni, napi hat-hét órát edzeni, évente háromszáz napot úton lenni. És két edzés között belefér egy fotózás is, amikor a farmersortban beeső lányból egyik pillanatról a másikra szédítő díva lesz.

– Ha nem jött volna a járvány, akkor ti most tűkön ülve várnátok, hogy induljatok Tokióba. Sokszor gondolsz erre?
– Eszembe sem jut, hogy most lenne az olimpia. Én is erre készülök, amióta az eszemet tudom, ezért edzek naponta hat-hét órát, de azt mondom, hálásnak kell lennünk, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Nekünk ez a munkánk, ami fantasztikus dolog. És nem arról van szó, hogy elmarad az olimpia, hanem egyszerűen elcsúsztatják. Ez nem a világ vége, ezért nem kell magunkat sajnáltatni, ennél sokkal nagyobb problémák vannak most. Szerencsére hamar át tudtam magamban állítani ezt az egészet. Úgy voltam vele, hogy jó, akkor használjuk ki ezt az időszakot. Nagyon örülök, hogy tavaly pótjelentkezésben beiratkoztam a győri egyetem marketingképzésére. Februárban gondolkodtam rajta, hogy az olimpiai felkészülés miatt halasztom a félévet, de végül úgy döntöttem, megpróbálom. És most annyira jól jött, hogy tudtam tanulni! Fejben dől el, hogy áldozatként tekintesz magadra, vagy megpróbálod a kialakult helyzetet a saját javadra fordítani.

– Mit csináltál abban a négy hétben, amikor nem mehettél az uszodába?
– Nagyon furcsa volt. Már maga a tény is, hogy ebben az időszakban itthon ülök. Soha nem volt még ilyen. Kiszámoltuk, hogy ebben az évben háromszáz napot lettünk volna úton. Első nap körbenéztem, hogy akkor most itthon leszek. És holnap is ez lesz. És holnapután is. Húha! A mozgást nem hagyhattam abba, hiányzott is volna. Saját testes edzéseket kezdtem csinálni, és akkor jött az ötlet, hogy erről forgathatnánk videót. Ebből lett a Quarant-Times YouTube-sorozat, ami tíz részből áll. Az egyesületünkben lévő gyerekekre gondoltam, mert az én életemnek elengedhetetlen része a mozgás. Én már megtalálom a módját, hogy bármilyen körülmények között, akár bezárva is sportoljak, de a tizenéveseknek segítség lehet, ha kapnak útmutatást. Végül nekem az a pár hét feltöltődést jelentett, próbáltam magam utolérni. Egyáltalán nem üresedett ki az életem, én is több időt töltöttem a konyhában, sütöttem, főztem, kertészkedtem. Tavaly is termett paprikánk, paradicsomunk az emelt ágyásunkban, de idén rendesen megcsináltuk a kertet, mert az elmúlt hat évben egyszerűen nem jutott rá időnk.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő most csak 300 forintért!
Ízelítő a cikk tartalmából
Miért kezdett úszni?
Milyen az ideális edző szerinte?
Mi lesz az úszás után?
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 300 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta.