Mennyei nyári tészták (x)
Amikor végre beköszönt a nyár, senkinek sincs kedve órákat a konyhában főzőcskézni, ezért mindannyian a gyorsan, egyszerűen megvalósítható fogásokat keressük. A tésztaételek többsége ilyen, főleg ha bevetjük a Bonduelle kész zöldséges szószait, illetve a pillanatok alatt megfőzhető, hüvelyesekből készített fusillit vagy pennét.
Nők Lapja1 perc
„Nem kell életed végéig együtt élned a császár okozta sebekkel!”
Az egészségügyi újságíró Kiss Verus három gyermeket szült császárral. A második baba szülése után egy olyan egyedülálló kezdeményezésnek is életet adott, amely nők ezreinek kínálja azt, amit a magyar egészségügyben nem feltétlenül kapnak meg: hiteles és szakszerű tájékoztatást a császármetszéssel kapcsolatban felmerülő összes kérdésükről, egyúttal segít nekik kilábalni a műtét okozta testi és lelki traumából. A Császárvonal projekt alapítójával beszélgettünk hegekről, tennivalókról és a női szolidaritás erejéről.
Laborczi Dóra10 perc
Csitt, jön az iskolarendőr!
Iskolarendőrséget hoz létre ötszáz intézményben a kormány. Az intézkedéssel a tanárok bántalmazása ellen akarnak fellépni, de a szakemberek szerint ugyanilyen vagy még súlyosabb probléma, hogy időnként a tanárok is bántalmazzák szóval vagy tettlegesen a gyermekeket. Az iskolarendőrök alkalmazása vajon tényleg enyhítené ezeket a problémákat?
Ónody-Molnár Dóra6 perc