Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mi lehet a hosszú élet biztos receptje, erre azonban csak kevesen tudják a választ. A jó hír az, hogy a legtöbben közülük nem tartják magukban a titkát annak, hogy mit kell tenni – vagy épp nem tenni – azért, hogy száznál is több gyertya éghessen a születésnapi tortánkon. Bagaméri Viki írása.

Fontos, hogy ne csak arra derüljön fény, mivel hosszabbíthatjuk meg az életünket, hanem ezzel együtt választ kapjunk arra is, miként őrizhetjük meg fizikai és szellemi aktivitásunkat, valamint az egészségünket, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy érezzük magunkat a bőrünkben a századik születésnapunk után.

Van, aki a hajadonságra esküszik

Idén nyáron töltötte százhetedik életévét Louise Signore, a New Yorkban élő, mosolygós hölgy, aki a kezdetektől fogva egészségesen táplálkozik, és a mai napig a sportos életmód híve, mégis úgy véli, a legfőbb titka annak, hogy ilyen szép kort élt meg, az, hogy sosem ment férjhez. A századik születésnapján túl is sokat sétál és táncol, szellemi frissességét pedig bingózással őrzi meg. A nagy nap alkalmából sok újságíró faggatta az idős asszonyt arról, hogy mi a titkos receptje, ő pedig nevetve csak ennyit mondott: „A hosszú élet titka szerintem az, hogy sosem álltam oltár elé egyik udvarlómmal sem”. Hogy tényleg ez lehet-e a titok nyitja, nem tudhatjuk, érdemes megjegyezni azonban, hogy Louise húga is elmúlt százkét éves, annak ellenére, hogy férjnél van. Louise születésnapját hatalmas összejövetellel ünnepelték, a városrésznek, ahol hosszú ideje lakik, apraja-nagyja megjelent, hogy saját szemével lássa a tortát, amelyen százhét gyertya ég, s hogy valamilyen hasznos praktikát is ellessen az idős asszonytól, aki szinte sosem lógatja az orrát.

„Szent meggyőződésem, hogy a mediterrán konyha és az olasz ételek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma is itt lehetek, de a táncnak és a sok játéknak is fontos szerepe van ebben” – osztotta meg szülinapi buliján az asszony. Mivel a Signore család olasz gyökerekkel rendelkezik, Louise már kislányként megismerkedett a mediterrán diétával, és a mai napig ezt követve válogatja meg az ételeit. „Amíg kicsik voltunk, a szüleink ügyeltek arra, hogy jó minőségű alapanyagokból készült fogások kerüljenek a tányérunkra, később pedig én is ezt tartottam szem előtt a bevásárlás és a főzés során. Sosem ittam szénsavas üdítőket, és kerültem a cukrot” – avatta be a részletekbe a kíváncsiskodókat.

Mértékletesség és boldogság

Bár többnyire a nők büszkélkedhetnek magasabb várható élettartammal, az erősebb nem képviselői között is akadnak szép számmal olyanok, akik irigylésre méltóan sokáig, a korukat meghazudtoló formában élnek. Ilyen kivételes férfi volt Yasutaro Koide, aki 1903. március 13-án született Japánban, és csak nem sokkal a száztizenharmadik születésnapja előtt távozott az élők sorából.

Élete jelentős részét a Csendes- óceán partján elterülő szülővárosában töltötte, ami Japán negyedik legnépesebb városa, vagyis nem a világ zajától távol lévő, hegyi falucskában élte mindennapjait. Fiatalkorában férfiszabóként dolgozott Tsugara városában, melynek közelében két atomerőmű is működik. Halála előtt egy nappal került kórházba, azelőtt viszont segítség nélkül járt-kelt, még az újságolvasáshoz sem kellett szemüveget viselnie, és a fogai is épek voltak.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, tőle is sokan kérdezgették, mi lehet hosszú életének titka, ő pedig örömmel osztotta meg bölcsességét az érdeklődőkkel: szerinte a fiatalság receptje a mértékletesség, valamint az alkohol és a dohányzás mellőzése. Hozzátette, legalább ilyen fontos, hogy ne hajszoljuk túl magunkat munkával, és vegyük észre az apró örömöket a szürke hétköznapokon is.

A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Ezotéria 2019/5. lapszámában olvashatjátok el.

Szöveg: Bagaméri Viki

Fotó: Getty Images

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.