Ha körülnézünk , azt látjuk: a reklámok gyorsak, kapkodók és nagyon színesek, és az ígéretük, hogy mindig és mindenből találhatunk jobbat. A „cseréld le, ha már nem jó” ideológia pedig már nem csak a régi ruháinkra igaz. Emberi kapcsolatainkat is könnyebben váltogatjuk egy olyan világban, ahol – például az online társkeresés terepén – egyetlen ujjmozdulat dönti el, átmentünk-e egy képzeletbeli vizsgán.

Az érdekes élet vágya

Életvezetési trénerként az elmúlt években egy új tünetegyüttest fedeztem fel, amelyet szintén a felgyorsult világ termelt ki. „Elfoglalt lány szindrómának” kereszteltem el. Az elfoglalt lány nem csak azért fáradt, mert túlvállalja magát. Hanem folytonos szükséglete, hogy magasan tartsa az adrenalinszintjét, és leginkább az, hogy szüntelenül fontosnak tűnjön. Legfőbb jellemzője, hogy mindig rengeteg dolga van, sokszor elérhetetlen, és nem csak a hivatása miatt. Amit persze komolyan vesz, és hatalmas energiákat forgat bele. Saját magára is sok energiát fordít, fontos neki a teste (lelke) karbantartása, és ha vele beszélgetünk – persze csak röviden és lényegre törően – olyan érzésünk támadhat, mintha minimum Lady Gaga személyi asszisztensével állnánk szemben.

Egy izgalmas, vibráló élet körvonalazódik a szemünk előtt, ami akár irigylésre méltó is lehet. Az „elfoglalt lány szindrómában” küzdő Facebook-posztjai is azt üzenik a külvilágnak: velem mindig történik valami izgalmas. Csak éppen eközben a kapcsolatai elsekélyesednek. Ehhez pedig jön egy torzult önkép, amely abból építkezik, hogy ha folyton pörgök, akkor fontos vagyok. Habár megvan a kapcsolódás vágya, de az állandó vibrálásban nehéz kapcsolatokat építeni és fenntartani. Főleg, ha az átlagosság szinte szitokszó lett, hiszen a fejben gondosan összeállított megfelelési listán a (lehetséges) partner ismérvei között is ott szerepel, hogy legyen érdekes, izgalmas, dinamikus. De nincs megállás. Ha a jelölt elbukik a vizsgán, jöhet a következő.

Itt vagyok – amikor nekem jó

A rohanó kapcsolatok egy olyan szövetséget (vagy inkább szövetségkezdeményt) mutatnak, amelyben nem a másik igényeinek próbálunk megfelelni, hanem a saját szabályrendszerünkbe szeretnénk bevonni a másikat. Vagyis szeretnénk mi diktálni a tempót. Csakhogy egy kiegyensúlyozott kapcsolatban mindkét félnek éreznie kell, hogy ő ugyanannyira számít, mint a másik. Ha az egyik fél állandóan mellőzött, illetve alárendelt helyzetben van a másik egyéniségével és elfoglaltságaival szemben, s nincs meg az a kapocs, amelyért megérné kitartani, a kapcsolat előbb-utóbb felbomlik.

A kérdés persze az, mikor várható el a másiktól, hogy tartsa velünk a tempót. Hogy alkalmazkodjon a mi életritmusunkhoz, és kicsit feladva a sajátját, simuljon bele a hétköznapjainkba. Én azt látom, hogy a másikra gyakorolt nyomás sokszor visszafelé sül el. Vagyis nem a kitartást vagy éppen a kapcsolat teherbírását fogja növelni, hanem olyan feszült helyzeteket teremt, amelyekből könnyebb elvágyódni, mint benne maradni. Ha az emberi kapcsolatainkat is egyfajta sikermérce szerint éljük meg – például azt vizslatva, mennyit adnak hozzá az életünkhöz, mennyire támogatnak minket a céljainkban –, akkor azt a kapcsolódást csak saját magunk miatt tartjuk fenn, amelyben nincs ott a másik személyisége, nincsenek benne az értékei, a vágyai.

Uralni az időnket

A lassítás művészete abban áll, hogy átvesszük a kontrollt az időnk és a gondolkodásunk felett: tisztázzuk a saját elvárásainkat, és azt, hogy mi ad valós megelégedettséget számunkra. Átértékeljük a hatékonyságról alkotott fogalmainkat, például egy séta a közeli parkban nem elvesztegetett idő, hanem a kreativitás, a problémamegoldás hatékonyabb módja lehet. Mielőtt leráznánk magunkról annak felelősségét, hogy nem sikerül elég mély és minőségi kapcsolatot fenntartanunk, érdemes új nézőpontokat keresnünk. Ehhez azonban le kell fékeznünk, és feltenni magunknak pár iránymutató kérdést. » Először is vizsgáljuk meg, mit tett a kapcsolatainkkal a felgyorsult életmód! Mennyire vagyunk odafigyelőek, gondoskodók, támogatók? Mennyire vagyunk jelen bennük? Ha egy tízes skálán a 10-es a maximálisan, az 1-es pedig az egyáltalán nem, kb. hol helyezkedünk most el? És mit kéne tennünk azért, hogy a 10-es felé lépkedjünk?

…

A teljes cikket a Nők Lapja Ezotéria 2018/06. lapszámában olvashatjátok el. A magazint november 14-től keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Bakos Zsuzsi életmódcoach, szupervizor
Fotó: Thinkstock