szívroham, szívinfarktus

Nem csak az időseket érinti, már a huszonéveseket is utolérheti a szívinfarktus

Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek okozzák a legtöbb halált – a szívinfarktus évente átlagosan több mint 25 000 beteget érint. Az életkor növekedésével párhuzamosan a kockázat is nagyobb, azonban egyre több tanulmány számol be arról, hogy a szívroham már a fiatal – 20-as és 30-as éveikben járó – felnőtteket sem kíméli. 
  • Kutatások szerint egyre több 40 év alatti fiatalt érint a szívinfarktus. 
  • Mit gondol a tudomány, mi állhat a növekvő tendencia hátterében? 
  • Lehet, hogy a koronavírus is ludas? 

Szívinfarktus akkor következik be, amikor az artériák beszűkülnek, és elzárják a vér áramlását a szívbe. Vagyis a szívizom egy része nem kap elegendő oxigéndús vért, melynek következtében elhal. Gyakori tünetek közé tartozik a mellkasi fájdalom, az állkapocsba, nyakba, hátba vagy karokba sugárzó fájdalom, a légszomj, valamint a gyengeség- és ájulásérzés.

Az életkorral jelentősen nő a betegség kockázata, lévén, hogy az évek során a szívizom is veszít a teljesítőképességéből, a koszorúerek falaiban plakkok halmozódhatnak fel, csökken az érfalak rugalmassága, és gyakoribb az olyan társbetegségek (például magas vérnyomás vagy cukorbetegség) előfordulása, amelyek a szívinfarktus kockázatát is növelik. 

Nem is olyan régen tehát a szívroham elsősorban az idősebb felnőtteket sújtotta, és nagyon ritka esetben érintett 40 év alattiakat. Kutatások szerint napjainkban viszont minden ötödik szívrohamos beteg 40 év alatti a világban. Azok pedig, akik a 20-as vagy 30-as éveikben esnek át az első szívinfarktuson, ugyanazokkal a kockázatokkal néznek szembe, mint idősebb társaik. Vagyis ugyanúgy megnő a második szívroham kialakulásának kockázata is, és a felépülési folyamat sem rugalmasabb csak azért, mert fiatalabb a beteg.

A szívroham már nem csak az idősebb korosztály betegsége

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Statisztikai Központ adatai szerint az Egyesült Államokban a 18 és 44 év közötti felnőttek 0,3 százalékát érintette a szívinfarktus 2019-ben, szemben a 2023-as 0,5 százalékkal. Egy több mint 2000 fiatal felnőtt bevonásával végzett tanulmány pedig azt találta, hogy minden ötödik beteg 40 éves, illetve annál fiatalabb volt az elmúlt években. A probléma pedig nem kizárólag az Egyesült Államokra korlátozódik, a kutatók ugyanis világszerte hasonló eredményekre jutottak.

szívroham, szívinfarktus

A szív egészségére a fiatalabb korosztálynak is tudatosan kell figyelnie (fotó: Getty Images)

Számos körülmény vagy tényező befolyásolhatja a szívroham megnövekedett kockázatát fiatalabb korban. Ilyenek lehetnek például az olyan a veleszületett szívbetegségek vagy genetikai rendellenességek, mint az aortabillentyű szűkülete, a koszorúerek rendellenes működése, a hipertrófiás kardiomiopátia vagy a Kawasaki-szindróma.

Kapcsolódó: Egészséges életmóddal és rendszeres szűrésekkel csökkenthető a szívroham kockázata

Az egyik leghíresebb példa erre Bronny James, az NBA-sztár LeBron James legidősebb fia, aki 2023-ban mindössze 18 éves volt, amikor összeesett a Dél-Kaliforniai Egyetem kosárlabdaedzésén. A fiú azóta szerencsére felépült, és mint utólag kiderült, egy veleszületett szívbetegség miatt szenvedett el szívrohamot.  

A megnövekedett kockázat mögött a legtöbb esetben azonban a nem megfelelő életmódbeli tényezők állnak

 – a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód, a fokozott stressz (amiből bőven kijut most a világnak) és a drogfogyasztás (főként a marihuána és a kokain).

Általánosságban elmondható, hogy a leggyakoribb bűnös az elhízás: a túlsúlyos tinédzserek és fiatal felnőttek száma hatszorosan emelkedett az elmúlt évtizedben a mozgásszegény életmód és az egészségtelen étkezési szokások miatt. A pluszkilók önmagukban persze nem okoznak közvetlenül szívrohamot, de más, szívre veszélyes állapotokat eredményezhetnek, például magas koleszterinszintet, magas vérnyomást és cukorbetegséget, amelyek mindegyike plakkok felhalmozódásáért felelhet az artériákban.

Kapcsolódó: Hetekkel előre jósolhatja meg a női szívrohamot ez a különös tünet 

A koronavírus is ludas lehet

Egy 2022-es, 150 000 Covid-fertőzésen átesett egyén bevonásával készült tanulmány kimutatta, hogy a fertőzöttek 4 százalékánál jelentkeztek később szívbetegségek, a szív- és érrendszeri problémák kockázata pedig többszörös fertőzések esetén tovább emelkedett. Azaz előfordulhat, hogy a vírus közvetlenül és közvetetten is növelheti a szívinfarktus kockázatát még fiatalabb korban, alapvetően egészséges embereknél is, lévén, hogy a fertőzés egyes esetekben a szívizomsejtekre is hatással lehet, illetve gyulladást is okozhat a szívizomban.

Jó hír azonban, hogy megelőzéssel jelentősen csökkenthető a kockázat, így nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szív egészségére már a korai éveinkben is érdemes fokozottan figyelni.

Kapcsolódó: Az infarktus nőknél más tünetekkel jelentkezik, mint férfiaknál

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó