- Féltés, bizonytalanság és az önállóság megőrzésének igénye is állhat amögött, hogy a boomer generáció nem beszél arról, mikor orvoshoz kell mennie.
- A későn érkező hírek az aggodalom mellett sértettséget és bizalmatlanságot is kelthetnek a gyerekeikben.
- A generációk közötti különbség önmagában nem lehet magyarázat arra, ha a szülők nem avatják be a felnőtt gyerekeiket az egészségükkel kapcsolatos hírekbe.
Telefonálunk, megkérdezzük, mi újság, és megkapjuk a szokásos választ: semmi különös. Szóba kerül az időjárás, a bevásárlás, az unoka iskolája. Aztán valamikor később kiderül, hogy a semmi különösbe azért a múlt héten egy út a sürgősségire is beletartozik.
Ilyenkor a boomer generáció milleniál gyerekeinek nemcsak attól szorul össze a gyomra, amit megtudnak. Attól is, hogy eddig nem tudtunk róla. Miközben mi a hétköznapi dolgainkról meséltünk, a hatvanas éveikben járó szüleink valamitől féltek, valamire vártak, és úgy döntöttek, ebbe nem vonnak be bennünket.
„Ezek a gyerekek már felnőttek”
Ezt a családi helyzetet járta körül Mary Beth Somich családterapeuta is. Különösen a mostani hatvanasokra – a boomer generációra – jellemző, hogy jelentős egészségügyi eseményekről is csak utólag értesítik a gyerekeiket.
„Ezek a gyerekek viszont már felnőttek” – hangsúlyozta a pszichológus. Akár egy komoly műtét híre is mintegy mellékesen, késleltetve kerül elő az előző napi ebédfőzésről való beszélgetés közben.
„Napok teltek el, egészen pontosan három nap, mire anyukám elárulta, hogy volt egy erős epegörcse – meséli a 43 éves Zita. – Egy bolt parkolójában várta ki, mire elmúlik, és orvoshoz sem ment volna el vele, ha nem erősködünk azután, hogy mintegy mellékesen megemlítette. Pedig minden nap beszélünk, és így is napok után vallotta csak be.”
Valószínűleg sokaknak ismerős ez a helyzet. Persze nem minden boomer szülő titkolózik, amikor az egészségéről van szó, és aki így tesz, ott is mindenkinél más a motiváció.
Amikor a féltésből kizárás lesz
A szülő és a gyereke ugyanazt a helyzetet egészen másként élheti meg. Az egyik oldalon ott lehet a gondolat: minek idegesítsem, amíg nincs biztos eredmény? A másikon pedig: miért nem bíztak bennem annyira, hogy elmondják?
A megkímélés szándéka és a megkíméltség érzése nem feltétlenül találkozik.
Felnőttként talán nem is megoldani szeretnénk a helyzetet. Csak elkísérni őket, felhívni a vizsgálat után, vagy tudni, miért fáradtabbak mostanában. A hallgatással éppen ezekből az apró lehetőségekből maradunk ki.
És könnyen megváltozik a következő beszélgetésünk is. A „jól vagyok” többé nem megnyugtat, hanem újabb kérdéseket indít el bennünk.
„Ha elmondom, majd mindent ti akartok intézni”
Összetett okai lehetnek, miért nem árulja el egy idős szülő a gyerekeinek, ha gondok adódnak az egészségével (Forrás: Unsplash/CDC)
Marianne Matzo időskorral és palliatív ellátással foglalkozó szakember az önállóság jelentőségét emelte ki. Jenna Budrea-Roman pszichológus pedig egy lehetséges ördögi kört írt le: a késve közölt hírre a gyerek aggodalommal és haraggal reagál, amit a szülő annak megerősítéseként élhet meg, hogy jobb lett volna tovább hallgatni.
Érdemes ezért magunkba is néznünk Amikor megtudunk valamit, rögtön utasításokat adunk? Orvost keresünk anélkül, hogy megkérdeznénk, kérnek-e segítséget? Minden következő telefonhívásunk egy alapos egészségügyi állapotfelméréssel ér fel?
Az aggodalmunk érthető. De ha a megnyílás után a szülő azt tapasztalja, hogy hirtelen mindenki helyette döntene, utasítgatná, hova, kihez menjen vizsgálatra, a következő hírt talán még nehezebben mondja el.
Ez is érdekelhet: magyarázhatja a titkolózást, hogy radikálsan mást gondolnak a különböző generációk az érzelmi intelligenciáról?
Hogyan kérdezzünk úgy az egészségükről, hogy ne kihallgatás legyen?
A szemrehányás helyett próbáljuk pontosan megfogalmazni, mit szeretnénk. Az alábbi mondatok beszélgetésindítók lehetnek:
- „Szeretném tudni, ha fontos vizsgálatra mész, akkor is, ha még nincs eredmény.”
- „Nem akarom átvenni az intézkedést. Mondd meg, miben lenne jó, ha segítenék.”
- „Megijedtem, amikor utólag tudtam meg. Örülök, hogy most elmondtad.”
Abban is megállapodhatunk, milyen eseményekről szólnánk egymásnak: például kórházi felvételről, tervezett műtétről vagy olyan vizsgálatról, amely miatt valamelyikünk erősen aggódik. A részletek megosztásának határairól is beszéljünk.
A szülőnek lehetnek olyan egészségükkel kapcsolatos ügyei, amelyeket magánügyként szeretne kezelni. Nekünk pedig lehet jogosan fájdalmas, ha egy súlyos helyzetből teljesen kimaradunk. Egyik érzést sem kell letagadnunk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.
Nem minden leletet szeretnénk látni, csak közelebb szeretnénk lenni
Ez jó alkalom lehet a családban egy őszinte beszélgetésre is. Annak kimondásával, hogy a segítség nem feltétlenül jelent irányítást, a hír megosztása pedig nem kötelez az összes részlet kiteregetésére.
Előfordulhat, hogy a következő telefonban még mindig csak óvatosan kerül szóba a vizsgálat. Ilyenkor sokat számíthat, ha előbb meghallgatjuk, amit el szeretnének mondani az idősödő szüleink. A kérdéseink várhatnak néhány percet.
Kapcsolódó: töltsd ki ezt a tesztet, és 10 kérdésből megmondjuk, mennyi az életkorod!
Fotó: Unsplash/Getty Images
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!