Egy átfogó kutatás elemzéseiből az derül ki: az elmúlt 35 év során folyamatosan növekedett a perfekcionizmus a fiatalok körében. Ezzel párhuzamosan azonban a mentális betegségek is elhatalmasodnak a korosztályban.
Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Kanadában közel 100 000 diákra vonatkozó, 35 évnyi adatot elemző vizsgálat szerint a fiatalok körében a kudarctól való félelem 40 százalékkal megemelkedett. Ráadásul ez az irány 2000 körül kezdődött, tehát még bőven azelőtt, hogy felbukkantak volna az életünkben az okostelefonok, és a mindent beterítő, gyakran szidott közösségi média.
Tehát a problémára való megoldás sem merülhet ki abban, hogy drasztikusan lecsökkentjük a fiatalok képernyőidejét, majd elégedetten hátradőlünk abban a hiszemben, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk a gyerekeink mentális egészségéért.
A perfekcionizmus terhe
A kutatók két típusú perfekcionizmust különböztetnek meg. Egyrészt a fiataloknak óriási elvárásaik vannak magukkal szemben, a legjobbak szeretnének lenni bizonyos területeken, és ezért keményen hajtanak. A tökéletesség hajszolása azonban gyorsan kiégéshez vezethet, kudarc esetén pedig könnyen kialakulhat depresszió és elhatalmasodhat az emberen a szorongás is.

Aggódás, szorongás, bukástól való félelem – a maximalizmus és a perfekcionizmus hosszú távon lélekölő
Másrészt ott vannak a perfekcionista aggodalmak, melyek még inkább felerősítik a szorongást és a bukástól való félelmet. A fiatalokat végtelenül nyomasztja, hogy esetleg mégsem elég jók, netán mások rossz véleményétől tartanak, vagy azon rágják magukat, nehogy hibát kövessenek el.
Mi van, ha nem sikerül?
A tökéletesség hajszolása cseppet sem olyan pozitív dolog, mint azt sokan gondolják. Hatalmas visszatartó ereje lehet ugyanis, ha az ember úgy érzi: nem engedheti meg magának, hogy hibázzon, vagy ne járjon sikerrel. A szakértő szerint az, hogy a perfekcionizmusnak köszönhetően sikeresebbek lennénk, csupán mítosz.
Sokszor épp az ellenkezője igaz: ha az ember retteg attól, hogy valami nem sikerül, hajlamos halogatásba kezdeni, vagy bele sem fog a dologba, így saját magát szabotálja anélkül, hogy kísérletet tett volna arra, hogy elérje a vágyott célját.
A technika és a gazdaság ördöge
Persze, nem állítható, hogy ehhez a trendhez a technikának semmi köze nincsen annak ellenére, hogy az elemzések szerint e folyamatok még a közösségi média térnyerése előtt erősödtek fel. Ezzel együtt a fiatalokat igencsak frusztrálja, ha a képernyőkön keresztül folyamatosan mások tökéletes(re szerkesztett) testére, életébe, mindennapjaiba nyerhetnek bepillatást.
Amellett kevesebb lehetőségük van a próbálkozásra is, hiszen sok olyan feladatot, munkát, amivel korábban kezdőket, gyakornokokat bíztak meg, ma a mesterséges intelligencia látja el. Ez pedig tovább nehezíti a kilátásaikat, és abban sem bízhatnak, hogy mire elvégzik az adott iskolát, nem változik-e meg annyira a világ, hogy a szakmájukban még nagyobb teret nyer az AI, kiszorítva a pályakezdőket.
A kutatók szerint a perfekcionista fiatalok problémájának hátterében a lassuló gazdasági növekvés áll, amit sokan azzal kompenzálnak, hogy még inkább igyekeznek odatenni magukat. Ez azonban szintén kiégéshez vezethet. „Amikor nő az egyenlőtlenség, azt látjuk, hogy a hibáktól való félelem és aggodalom, valamint mások véleménye egyre központiabb szerepet kezd betölteni a fiatalok pszichológiájában” – állítja Thomas Curran, a London School of Economics munkatársa.
Hogyan segíthetünk szülőként a kamaszainknak?
A szakemberek azt tanácsolják, hogy ha lehet, még jobban támogasd a gyerekedet. Éreztesd vele, hogy elfogadod szőröstül, bőröstül, úgy, ahogy van.
- Mondd el neki, hogy az ő értéke egyáltalán nem annak függvénye, hogy mit ér el.
- Becsüld a próbálkozást is, ne csak az eredményt! Igenis nagy szó, ha valaki nekifut egy-egy nehezebb kihívásnak!
- Mutasd meg neki, hogy a hibák valójában mind tanulási lehetőségek, amik a fejlődésünket szolgálják.
Egyszer interjúztam egy sportolóval, aki felnőttként veszítette el a fél lábát. Az amputációt követően amint lehetett, elkezdett a protézisével mozogni. Tőle tanultam egy nagyon jó mondatot: „vagy sikerül, vagy újrakezdem”.
A hibákat illetően én is azt szoktam mondani a gyerekeknek: nem szabad tőlük félni, sőt!
Ha valamit tökéletesen csinálsz, valószínűleg túl alacsonyra tetted a lécet. Hibázni nemcsak emberi dolog, de a tanulási folyamat elengedhetetlen része. Gondolj csak a járni tanuló kisbabára! Mi lenne szegényből, ha az első fenékre huppanásnál magába roskadna, és feladná a dolgot, mondván: ez neki úgysem megy. Vagy azon szorongana, hogy mások kinevetik, amiért kezdetben esik-kel.
Végül még eszembe idéződik egy gondolat, ami azt mutatja: néha bizony egyenesen kötelező hibázni! Ungár Anikóval, a bűvésszel olvastam réges-régen egy interjút, amelyben elmondta: olykor szándékosan ront el egy-egy számot (aztán megismétli, immár tökéletesen kivitelezve), hogy a nézők lássák: egy ilyen mutatványt cseppet sem könnyű kivitelezni, rengeteg munka és gyakorlás van mögötte!