- A memóriánk olykor megviccel bennünket, kiegészítjük az emlékek egyes részeit.
- A pszichológia torzításnak nevezi, amikor utólag sokkal rosszabbnak festünk le valamit, mint amilyen volt.
- Most akkor az egyik fél rosszul emlékszik vagy sem?
Többnyire váratlanul, és feszültséggel terhelten kerülnek elő olyan gyerekkori témák, amikre a szülő és a már felnőtt gyerek teljesen másképp emlékezik. Egy negyvenes vagy ötvenes éveiben járó felnőtt felidéz egy mondatot, amelyet édesanyjától vagy édesapjától hallott akár évtizedekkel korábban. Egy mondatot, amely mély nyomot hagyott benne, és amelyet azóta is magával hordoz.
A szülő reakciója sokszor ugyanaz: „Én ilyet nem mondtam.” Vagy: „Erre egyáltalán nem emlékszem.”
Mért emlékszünk másképp?
Az elmúlt húsz év memóriakutatásai szerint ez az eltérés nem feltétlenül azt jelenti, hogy valamelyik fél téved. Sok esetben mindkettőjük emléke hiteles a maga módján: azaz a mondat valóban elhangzott, a szülő pedig valóban nem emlékszik rá.
Évtizedek után derülhet ki, hogy teljesen másképp élte meg a gyerek, mint a szülő
A szakemberek szerint ennek hátterében az úgynevezett negativitási torzítás áll. A Review of General Psychology folyóiratban 2001-ben megjelent, sokat idézett tanulmányban Roy Baumeister és kutatótársai arra jutottak, hogy a negatív élmények erősebb pszichológiai hatást gyakorolnak ránk, mint a hasonló intenzitású pozitív tapasztalatok. Az agyunk egyszerűen nagyobb hangsúlyt fektet a fájdalmas, kellemetlen vagy fenyegető események eltárolására.
Ez is érdekelhet: 6 mondat, ami jobbá tehet bármilyen szülő-gyerek kapcsolatot
Ez különösen igaz lehet a szülő-gyermek kapcsolatra. Egy édesanya vagy édesapa gyermeknevelés közben több ezer szeretetteljes, támogató mondatot mondhat ki. Ha azonban ezek között elhangzik egy-egy bántó megjegyzés, kritika vagy elutasító kijelentés, a gyermek emlékezetében az arányok könnyen felborulhatnak.
A gyerek nem túlérzékenység, a szülő nem érzéketlen
A szülő később az összképre emlékszik: a gondoskodásra, az igyekezetre, a szeretetre. A gyerek viszont sokszor azt az egy bántó mondatot őrzi meg különös pontossággal, amely fájdalmat okozott neki.
A kutatók hangsúlyozzák: ez nem azt jelenti, hogy a felnőtt gyerek túlérzékeny, vagy hogy a szülő érzéketlen lett volna. Inkább arról van szó, hogy az emberi memória nem objektíven tárol. Az érzelmileg megterhelő élmények mélyebben vésődnek be, különösen gyermekkorban, amikor identitásunk és önértékelésünk még formálódik.
Talán ezért fordulhat elő olyan gyakran, hogy ugyanazt a családi történetet két ember teljesen másként idézi fel. Az egyik számára csak egy elsietett, kicsúszott mondat volt egy nehéz napon, a másik számára viszont olyan emlék, amely hosszú éveken át meghatározta, hogyan látja önmagát.
A tudomány szerint tehát nem az történik, hogy a családból valaki rosszul emlékszik. Sokkal inkább arról, hogy mindannyian másként őrizzük meg ugyanazokat a pillanatokat, amelyek érzelmileg a legnagyobb hatással voltak ránk.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!