A pattanás a bőr egyik leggyakoribb elváltozása, ami akkor alakul ki, ha a szőrtüsző és a hozzá kapcsolódó faggyúmirigy elzáródik.
A faggyú, az elhalt hámsejtek és a bőr felszínén élő baktériumok együttesen gyulladást idéznek elő, ennek következménye a piros, duzzadt és gyakran fájdalmas csomó.
Miért lesz pattanásunk?
A pattanások megjelenését számos tényező befolyásolja. A hormonális változások – például a serdülőkorban vagy a menstruációs ciklus során tapasztalt ingadozások – fokozhatják a faggyútermelést, amely önmagában is hozzájárul a kialakulásukhoz.
A nem megfelelő bőrápolási szokások, az olyan életmódbeli tényezők, mint a stressz, a kevés alvás vagy a nem megfelelő étrend, valamint a genetikai hajlam szintén szerepet játszanak. Fontos tudni, hogy bár a legtöbb pattanás magától is elmúlik, a helytelen kezelés – különösen a nyomkodás – komolyabb gondokat is okozhat.
Tilos nyomkodni!
A bőrgyógyász szakemberek ezért határozottan figyelmeztetnek: a nyomkodás többet árt, mint használ. Különösen igaz ez az arc középső területén, az orrnyereg, a felső ajak és a szemöldök által határolt háromszögben található pattanásokra.
Ennek a régiónak az erei közvetlen összeköttetésben állnak az agyi vénákkal. Ha ezen a területen egy pattanás elfertőződik a helytelen kezelés miatt, a kórokozók ritka, de súlyos szövődményeket okozhatnak.
Lássuk, mit okozhat, ha hűbelebalázs módjára nekiállunk nyomkodni!
1. Fokozódó gyulladás
A pattanás kinyomásakor nem mindig csak a felszín felé távozik a beltartalom. Az is előfordulhat, hogy a bőr mélyebb rétegeibe préselődik. Ez kiterjedtebb, fájdalmasabb gyulladáshoz vezethet, ami aztán hosszabb ideig tartó panaszt okoz.
2. Fertőzés terjedése
Az arcközép erei különösen finomak, érzékenyek, ráadásul közvetlen kapcsolatban is állnak az agy vénás rendszerével. Ha a baktériumok a nyomkodás következtében mélyebbre jutnak, a fertőzés az agy felé is továbbterjedhet.
Ennek következménye akár agyi vénás trombózis vagy agyhártyagyulladás is lehet. Bár ezek ritka szövődmények, a kockázat miatt a nyomkodás szigorúan kerülendő.
3. Maradandó hegek és pigmentáció
A bőr szövetei könnyen megsérülnek a nyomás hatására, aminek következménye tartós hegek vagy sötétebb pigmentfoltok kialakulása lehet. Ezek kezelése aztán sokkal nehezebb, mint magának a pattanásnak a gyógyítása.

Van az arcunknak egy olyan területe, ahol nagyon veszélyes a nyomkodás (Fotó: Getty Images)
4. Újabb elváltozások
A nyomkodással nemcsak a pattanás tartalma juthat mélyebbre, hanem a baktériumok is szétterjedhetnek a környező területeken. Ennek eredményeként újabb pattanások jelenhetnek meg, akár nagyobb számban is.
5. Lassabb gyógyulás
Azok az elváltozások, amelyekhez hozzányúltak, rendszerint tovább fennmaradnak, mint amelyekhez nem. A bőr regenerációja ilyenkor lassabb, a gyógyulási idő elhúzódik, és gyakran maradandó nyomokat is hagyhat maga után.
Tedd ezt nyomkodás helyett!
A legfontosabb a bőr kíméletes, napi szintű tisztítása, kerülve a túl erős, szárító hatású szereket. A célzott, gyógyszertárban kapható készítmények – például szalicilsavat vagy benzoyl-peroxidot tartalmazó krémek – hatékonyan mérsékelhetik a gyulladást.
A hideg borogatás szintén segíthet a duzzanatok csökkentésében, emellett jelentős különbséget hozhat, ha gyakran cserélünk párnahuzatot és arcunkra külön, gyakran mosott törölközőt használunk. Megfelelő napvédelem mellett a napfénynek is lehet áldásos hatása a bőrre, és jó észben tartani azt is, hogy egészséges táplálkozással milyen sokat tehetünk a szebb bőrért.
Amennyiben a pattanások súlyosabbak, időről-időre visszatérnek vagy nem reagálnak az otthoni kezelésre, célszerű bőrgyógyászhoz fordulni.
Kapcsolódó: 10 ok, ami felnőtt korban is pattanást okozhat
Kiemelt kép: Getty Images