„A késői álmatlanság, vagy korai ébredés azt jelenti, hogy sokkal korábban ébredsz, mint szeretnél, és nem tudsz visszaaludni, még akkor sem, ha fáradt vagy” – magyarázta Dr. Angela Holliday-Bell, orvos és alvásspecialista a HuffPostnak.
Noha bárki tapasztalhat késői álmatlanságot, a Sleep Medicine Clinics folyóirat szerint az életkor előrehaladtával a jelenség gyakoribbá válik. Az alvásszakértők szerint több oka is van annak, hogy az idősebbeknél többször fordul elő, de a jó hír az, hogy tehetünk ellene.
Miért gyakoribb az idősebbeknél?
A késői álmatlanság nem hivatalos orvosi diagnózis, de Dr. Meredith Broderick, alvásszakértő neurológus szerint azt jelenti, hogy az ember spontán módon 1,5-2 órával korábban ébred, mint tervezi. Hozzátette, hogy ez nem jelent problémát, ha csak alkalmanként fordul elő, de
ha legalább heti háromszor, három hónapon át jelentkezik, már késői álmatlanságról beszélünk.
Az alvásszakértők szerint négy fő oka van annak, hogy miért fordul elő a késői álmatlanság, és miért az idősebbek a leginkább érintettek.
1. A cirkadián ritmus természetes változása
Dr. William Lu, alvásszakértő és a Dreem Health orvosi igazgatója szerint a cirkadián ritmus az életkorral változik, ami hozzájárulhat a késői álmatlansághoz. „A belső óra eltolódik, ezért hamarabb érzünk álmosságot és korábban ébredünk” – mondta.

A késői álmatlanság az életkor, a hormonális változások, a stressz vagy az alkohol miatt alakulhat ki, de tudatos életmóddal és szakértői segítséggel kezelhető (Fotó: Getty Images)
Az idősebbek kevesebb mély alvást, valamint több könnyű alvást tapasztalnak, ráadásul idővel a melatonin termelése is csökken, ami rontja az alvás minőségét. Emellett az alvási apnoe is gyakoribb, ami szintén korai ébredéshez vezethet.
2. Hormonális változások
A perimenopauza és a menopauza alatt a hormonális változások – főként az ösztrogén és progeszteron csökkenése – befolyásolják az alvást és a cirkadián ritmust, ami éjszakai ébredéseket okozhat – magyarázta Dr. Romie Mushtaq. Holliday-Bell hozzátette, az alacsony ösztrogénszint éjszakai izzadást és hőhullámokat eredményezhet, így az alvás is felületesebb, töredezettebb lesz.
3. Depresszió és szorongás
Az alvásszakértők szerint a késői álmatlanság gyakran a depresszió jele, amit a tudományos kutatások is alátámasztanak. Dr. Lu szerint a depresszió megváltoztatja a cirkadián ritmust és megemeli a reggeli kortizolszintet, ami korai ébredéshez vezethet. „A szorongás és a stressz is hozzájárul, mert éber állapotban tartja az agyat, így nehéz visszaaludni” – tette hozzá.
Kapcsolódó: Időskori álmatlanság? Ez a mozgásforma garantáltan segít elaludni.
4. Alkohol
Mushtaq szerint a leggyakoribb oka a késői álmatlanságnak az alkoholfogyasztás. Bár az alkohol bizonyos esetekben segíthet elaludni, kutatások szerint gyakran megszakítja az alvást, főleg a REM-fázisban, az éjszaka második felében, így a kora reggeli órákban is.
Így szüntesd meg a késői álmatlanságot
Az első lépés a késői álmatlanság leküzdésében az, hogy megtaláld az okát. Például, ha esténként alkoholt fogyasztasz, próbáld meg néhány hétig elhagyni, és figyeld, változnak-e az alvási szokásaid. Hőhullámok esetén segíthet, ha lehűtöd az ágyneműt és a szobát, ám ha nem tudod elsőre egyértelműen az okot, érdemes megvizsgálni az életmódodat is.
Tartsd magad a rendszeres rutinhoz, kerüld az alkoholt, a koffeint és a kékfényű képernyőket lefekvés előtt.
Ha a mentális egészség is szerepet játszik, érdemes terapeutához fordulni, aki segít kezelni a depressziót, a szorongást vagy a krónikus stresszt. Háziorvoson keresztül akár egy alvásspecialista is segíthet feltárni a korai ébredés okát és mielőbb megoldást találni a problémára.
Bár a késői álmatlanság gyakori az idősebbeknél, Dr. Romie Mushtaq szerint nem normális. „Nem csak az öregedés része; gyakran a stresszválasz felborulását jelzi. A gyógyulás az agy megnyugtatásával és a test természetes ritmusának támogatásával kezdődik. Megfelelő eszközökkel, köztük célzott étrend-kiegészítőkkel, visszaállítható az alvás és a mentális egyensúly.”
Kapcsolódó: Ezek az okok állhatnak az éjszakai ébredés mögött.
Kiemelt kép: Getty Images