Mit ne együnk 40 felett, hogy az elménk is friss maradjon?

Negyven felett sokan tapasztalják, hogy nem olyan éles az elméjük, mint korábban: néha nehezebben jutnak eszükbe szavak, gyakrabban keresik a kulcsot vagy elfelejtik, miért mentek be a szobába.

 Ezt a szellemi lassulást gyakran nevezik „agyködnek” – egyfajta mentális tompaságnak, amit nem kísér konkrét betegség, mégis megnehezíti a mindennapokat. Gyakori a memóriagond, figyelemzavar, döntésképtelenség és az az érzés, hogy „nem vagyok önmagam”.

Így változik az agy a kor előrehaladtával

Negyven felett az agy természetes változásokon megy keresztül – nem feltétlenül kóros módon, hanem fiziológiai okokból. Dr. Alexander Zubkov neurológus a HuffPostnak elmondta: ahogy csökken az agy vérellátása, úgy ezzel együtt a neurotranszmitterek – mint a dopamin, acetilkolin és szerotonin – szintje is.

Ezek a vegyületek felelősek a hangulatunkért, memóriánkért és figyelmünk fókuszálásáért.

A folyamatot súlyosbítja az oxidatív stressz és az alacsony fokú, krónikus gyulladás.

De nem minden veszteség: a bölcsesség, a szókincs és az úgynevezett kristályos intelligencia gyakran növekszik az életkorral – ezek az élettapasztalatból építkező gondolkodási formák. Az agy tehát nem pusztán romlik, hanem időközben át is alakul.

Az agy-étrend kapcsolat szorosabb, mint hinnénk

Agyunk 24 órás nagyfogyasztónak számít: bár testtömegünk kevesebb mint 2%-át teszi ki, az elfogyasztott energia több mint 20%-át igényli. Amit tehát a tányérunkra teszünk, közvetlen hatással lehet a gondolkodásra, memóriára és hangulatra is.

Kapcsolódó: Ez a szülői szokás csendben károsítja a gyerek agyát

Dr. Zubkov szerint az agybarát étrend: tápanyagokat biztosít a neurotranszmitterek előállításához, csökkenti a gyulladást, segít megelőzni az oxidatív károsodásokat, támogatja a neuronok közti kapcsolatokat. Ide tartozik például a zöld tea, dió, gomba, zsíros halak, bogyós gyümölcsük, leveles zöldségek.

Más élelmiszerek ugyanakkor kifejezetten rossz hatással vannak a kognitív egészségre. Mivel alapvetően sem ajánlottak, érdemes a minimálisra korlátozni szerepüket a napi étrendben, vagy teljesen kiiktatni.

Kattints a galériára, hogy melyek a kerülendő ételek!

agy
Cukros ételek
Finomított szénhidrátok
Magasan feldolgozott ételek
Mesterséges édesítőszerek
7 fotó

A kutatók egy része szerint nem véletlen, hogy például az Alzheimer-kórt sokan „3-as típusú cukorbetegségként” is emlegetik – ennyire erős az összefüggés az egészségtelen feldolgozott élelmiszerek és a kognitív egészség között.

Kapcsolódó: Kognitív egészség: Bajt jelezhet, ha ezt gyakran elfelejted zuhanyzás közben

Kiemelt kép, galéria képei: Canva

Ajánlott videó