Testünk folyamatosan kommunikál velünk, még ha nem is mindig figyelünk rá. A legtöbben csak akkor foglalkozunk jelzéseivel, amikor már kifejezetten kellemetlen tüneteket tapasztalunk, és nem tudunk nem törődni velük.
Pedig sokszor már egészen apró elváltozások is elárulják, hogy valami nincs rendben. A nyelv például egyfajta egészség-barométer, amit érdemes minden reggel alaposan szemügyre venni, hogy gyorsjelentést kapjunk testünk állapotáról.
A nyelv színéről és esetleges bevonatosságáról korábban már írtunk. Egészséges állapotban a nyelv rózsaszínes, enyhén nedves, apró papillákkal borított, vékony fehéres lepedékkel. Eltérései – például a vastagabb, elszíneződött bevonat, élénkvörös vagy épp lilás árnyalat – utalhatnak gyulladásra, fertőzésre, keringési vagy emésztési problémákra is.
Ilyen a nyelved? Az egészségedről árulkodhat!
Azt viszont kevesen tudják, hogy a nyelv formája is sokat elmond az egészségről. Lássuk!




Nyelv és kínai orvoslás
A tradicionális kínai orvoslás több ezer éve alkalmazza a nyelvdiagnosztikát, és nemcsak a színre vagy bevonatra, hanem a formára is külön figyelmet fordít. A tradicionális medicina szerint a nyelv a belső szervek energetikai állapotát tükrözi, és minden részének megvan a „felelősségi köre”. A nyelv hegye a szív és a tüdő, oldalai a máj és az epe, közepe a lép és gyomor, hátsó része pedig a vese és húgyhólyag egészségi állapotát tükrözi.
A hagyományos kínai orvoslás az alábbiak szerint „olvassa” a nyelv formáját:
- Duzzadt, foglenyomatos nyelv: a lép életerejének gyengeségére utal, gyakran kíséri fáradékonyság, puffadás, nehéz emésztés.
- Vékony, keskeny nyelv: vérszegénység jele lehet, gyakori álmatlansággal, szorongással.
- Repedezett nyelv: a test belső hőségét jelzi – ez eredhet gyulladásból, stresszből vagy kiszáradásból is.
- Petyhüdt nyelv: az életerő kimerülésének jele, gyengeséggel és koncentrációzavarral járhat.
A tradicionális kínai orvoslásban a nyelv formájának változásait nemcsak tünetként, hanem diagnosztikai iránytűként is értelmezik, és a terápiát (akupunktúra, gyógynövény, étrend) is ezekre építik.
Érdemes reggelente, fog- és nyelvmosás előtt nyelvet ölteni a tükörképünkre és megvizsgálni színét, formáját. Ha egy-egy elváltozás egy hétnél tovább fennáll, vagy más, kellemetlen tünet kapcsolódik hozzá, érdemes orvoshoz fordulni.
Kapcsolódó: A mesterséges intelligencia remekül diagnosztizál a nyelv megjelenése alapján
Kiemelt kép: Getty Images