Hisszük is meg nem is, hogy az ötven az új negyven. Pláne harminc… Az viszont biztos, hogy a hosszabb élettartam, a rohamléptekben fejlődő orvostudomány és az egyre tudatosabb életmód azt eredményezi, hogy az élet 50 felett sem áll meg. Sőt, ekkor kezdődik csak igazán! Az ember 50 felett már elég bölcs ahhoz, hogy elengedje az életét addig megnehezítő elvárások egy jó részét, és ha megteheti, végre egy kicsit magának is éljen.
A „ha megteheti” kitételen van a legnagyobb hangsúly. Az ember ugyanis csak akkor indulhat el 50 felett a kiteljesedés útján, ha nemcsak anyagilag, de egészségileg is elég jól áll ahhoz, hogy aktív és teljes életet éljen.
Milyen kár, hogy az egészségünkkel kapcsolatban időnként olyan tanácsokat kapunk, amelyek nem szolgálják azt, hogy ötven felett is fittek és egészségesek legyünk! Olyanokat, amiket jobb volna elengedni a fülünk mellett, még akkor is, ha „jóindulatból” adják őket barátaink, vagy épp az orvos. Például azért, mert 20-30-40 éve nekik is hasonlót mondtak, vagy szakemberként egykor ilyesmit tanultak.
Egy sor ilyen tanács és javallat felett egyszerűen elrepült az idő. Na de melyek is ezek?
1. „Vegyél vissza a sportból, öreg vagy !”
Tény, hogy ötven felett néha kicsit rozsdásnak érzi magát az ember, de ez messze nem azt jelenti, hogy abba kell hagyni a sportot. Hiszen pont 50 felett lenne létkérdés, hogy mozogjunk! Ilyenkor ugyanis csökken az izomtömeg, lassul az anyagcsere, ekkorra romolhat az egyensúlyérzék és a csontsűrűség is, és ha abbahagyjuk a mozgást, sokkal gyorsabban érnek utol ezek a problémák.
Nem kell feltétlenül maratont futni vagy crossfitre járni (bár persze miért is ne): napi 30 perc tempós séta, úszás, biciklizés, könnyű súlyzós edzés vagy jóga is csodákra képes ebben az életkorban is. Ráadásul nemcsak testileg, de lelkileg is jobban leszünk tőle. A mozgás ugyanis az egyik legjobb „fiatalító kezelés”, ami ráadásul ingyen is van!
2. „Természetes, hogy 50 felett hízol”
Tény, hogy az idő előrehaladtával az anyagcsere valóban lassul kicsit, ugyanakkor azok a felesleges kilók, amik szép csendben növelik a szívbetegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség vagy az ízületi betegségek kockázatát, nem nevezhetők természetesnek.

Mozogj, hiszen a láb mindig kéznél van! (Fotó: Getty Images)
Ha szeretnéd megelőzni ezeket a krónikus betegségeket, ne diétázz drasztikusan, inkább alakíts ki fenntartható, színes, változatos étrendet, így hosszabb távon is egészséges maradhatsz. Egyél több zöldséget, rostot, minőségi fehérjét, és figyelj oda a rejtett cukrokra is! Már néhány okos változtatás is segít abban, hogy jobban érezd magad a bőrödben. És a legjobb tanács, amit 50 felett megfogadhatsz, hogy kezdj 10-15 százalékkal kisebb adagokat enni.
3. „Kezdd el a multivitamint!”
Tévhit, hogy 50 felett automatikusan „vitaminkúrákra” lenne szüksége az embernek. A polcokon sorakozó dobozok – bár sok estben jó, hogy tudunk rájuk is támaszkodni – nem pótolják a valódi, élő, tápanyagokban gazdag ételeket. Ráadásul túlzásba vitt szedésük akár káros is lehet: a kevesebb néha több. A természetesebb pedig mindig jobb!
Tedd rendbe az étrendedet, és ha szükséges, csak célzottan egészítsd ki azt vitaminokkal! Míg a D-vitamin-pótlás télen kifejezetten hasznos lehet, a legtöbb fontos vitamint és ásványi anyagot simán be tudod vinni egy jól összeállított étrendből is. 50 felett is mindig a tányér legyen a legfőbb vitaminforrás, a pótlás és kiegészítés csak ezután következzen.
4. „Nem kell már annyit nyüzsögni!”
Sokan vannak, akik az életkor előrehaladtával fokozatosan leépítik társas kapcsolataikat, mert úgy vannak vele, szórakoztak már eleget. Nem is tehetnének ennél rosszabbat! A magány és a bezárkózás ugyanis növeli a depresszió, a memóriazavarok és még a korai halálozás kockázatát is, mert lelki egészségünk közvetlenül hat a test állapotára is.
Vegyél példát például az olaszokról: az ottani öregurak el nem mulasztanák a délutáni vagy kora reggeli közös kávézást és eszmecserét. Menj te is, amerre csak hívnak! Legyen az baráti kávézás, klub, színház, tánc, tanfolyam vagy önkénteskedés – a lényeg, hogy kapcsolódj másokhoz. Az aktív közösségi élet stimulálja az agyat, erősíti az immunrendszert, azaz igazi fiatalságelixír 50 felett is.
5. „Fogadd el, hogy fáj”
Ez az egyik legveszélyesebb mondat, amit hallhatunk. Sokszor elhangzik, pedig az idősebb korban egyre gyakoribb mozgásszervi fájdalom oka nem mindig a kor, sokkal inkább a mozgáshiány, rossz testtartás, vagy más elhanyagolt egészségügyi probléma.
Keresd meg a fájdalom okát – és kezdd el kezelni! Egy jó gyógytornász, manuálterapeuta vagy orvos rengeteget segíthet, hogy ötven felett is jól érezd magad a bőrödben. Néha már egy egyszerű életmódbeli változás (jobb matrac, több nyújtás, testtartásjavítás) is hatalmas különbséget jelent az életminőségben. Ne törődj bele a fájdalomba, mert mindig van mód legalább egy kicsit enyhíteni azt.
Kapcsolódó: És azt tudtad, mi az ami 50 felett egyenesen tilos a gerontológusok szerint?
Kiemelt kép: Getty Images