• Az OCD fő jellemzői a kényszergondolatok (obszessziók) és/vagy kényszercselekvések (kompulziók) visszatérő fellépése.
• A kényszerbetegség a mindennapi életet jelentősen megnehezítheti.
• Az OCD tünetei különböznek a „megszállottságtól”, a stigmatizálás és nem szakszerű diagnosztizálás sokat árthat.

A legtöbbünknek vannak rögeszmés gondolatai és/vagy kényszeres viselkedése élete egy bizonyos pontján, de ez nem jelenti azt, hogy mindannyiunknak biztosan OCD-je van.

Mit jelent az obszesszív-kompulzív zavar?

Az OCD (angolul: Obsessive-Compulsive Disorder), magyarul kényszerbetegség néven is emlegetett obszesszív-kompulzív zavart jelent.  Számos típusa létezik, de a legtöbb eset a fő négy általános kategóriába esik:

1. kóros kétkedés, ellenőrzés
2. beszennyeződéssel, megfertőződéssel kapcsolatos kényszerek
3. makulátlan renddel és szimmetriával kapcsolatos irracionális kényszerek
4. tolakodó gondolatok.

 A kényszerbetegség egy súlyos és gyakran legyengítő mentális egészségügyi rendellenesség, amely minden életkorban és társadalmi rétegben érintheti az embereket.

Bár már gyermekkorban is megjelenhetnek kényszeres cselekedetek, a legsérülékenyebb periódus a serdülő- és a fiatal felnőttkor. Genetikai tényezők jelentős szerepet játszhatnak a kényszerbetegség kialakulásában,

első fokú rokonok között a kényszerbetegség előfordulása akár 10-20% is lehet,

emellett a pszichoszociális faktorok szerepe is számottevő.

Az OCD klinikai diagnózisának felállításában a rögeszmék és kényszerek ciklikusságának megfigyelése kardinális. Jellemzően szélsőségekben mutatkozik meg, amelyek például sok időt vesznek igénybe (naponta több mint egy órát). Az állapot intenzív szorongást okoz, vagy olyan tevékenységek útjába áll, amelyek az érintett személy számára fontosak.

A rögeszmék olyan gondolatok, képek vagy impulzusok, amelyek újra és újra előfordulnak, és amitől a kényszerbeteg úgy érzi, hogy azok kívül esnek a saját ellenőrzésén. Az OCD-ben szenvedő egyének nem akarják, hogy ilyen gondolataik legyenek, zavarónak találják őket, és a legtöbb esetben van némi rálátásuk – rájönnek, hogy ezek a gondolatok logikátlanok.

Miben különbözik a kényszerbetegség a „megszállottságtól”?

A „megszállottság” vagy „megszállottnak lenni” gyakran használt kifejezések a hétköznapi nyelvben arra, ha valakit egy téma, egy ötlet vagy akár egy személy foglalkoztat. Ebben az értelemben a „megszállottság” nem jelenti azt, hogy problémái vannak a mindennapi életében. Sőt lehet, hogy a „megszállottság” élményének van egy kellemes összetevője is. Például

„megszállottá” válhat valaki egy új daltól, ennek ellenére elmehet a barátjával vacsorázni, képes időben lefeküdni, reggel időben elindulni dolgozni.

Mindenkinek eszébe jut időnként, hogy megbetegszik, aggódik szerettei biztonságáért, netán elgondolkodik azon, hogy egy elkövetett hiba esetleg katasztrofális lehet-e valamilyen szempontból. Noha ezek a gondolatok hasonlítanak az OCD során tapasztaltakhoz, és a betegségben nem szenvedőknél is előfordulhatnak, nagy különbség, hogy utóbbi egy pillanatra aggódik, majd továbblép. Egy kényszerbetegnek ehhez segítségre van szüksége.

Fontos, hogy a diagnózis felállítását szakemberre bízzuk / fotó: Freepik,

A kényszeres zavaroknak – a kognitív viselkedésterápiás nézőpont szerint – három központi jelensége van:

• abnormális kockázat és veszélybecslés
• kóros kétkedés, 100%-os biztonság keresése, kontroll mindenáron, perfekcionizmus, saját felelősség kiterjesztése
• a teljes befejezettség élményének hiánya.

Kényszergondolatok és kényszercselekvések

A kényszergondolatok tartalmuk alapján lehetnek agresszív, szexuális, betegségekkel kapcsolatos, vallásos vagy szimmetriára irányuló gondolatok. A hosszan tartó, kínzó hatásuk elnyomására tett kísérletek gyakran kudarcot vallanak, ilyenkor léphetnek be OCD esetén a különböző, ismétlődő kényszercselekvések (pl. mosakodás, ellenőrzés, rendezgetés), ezek az ún. aktív elkerülő viselkedésmódok.

Valójában a kutatások kimutatták, hogy a legtöbb embernek időről időre vannak nemkívánatos, tolakodó gondolatai, de az OCD összefüggésében ezek a betolakodó gondolatok gyakran jönnek elő, rendkívüli szorongást, félelmet és/vagy undort váltanak ki, ami akadályozza a mindennapi működést.

A megszállottságokhoz hasonlóan nem minden ismétlődő viselkedés vagy „rituálé” kényszer. Ez a funkciótól és a viselkedés kontextusától függ. Egy lefekvés előtti rutin, a vallási gyakorlatok, vagy egy új készség elsajátítása (pl.: nyelvtanulás egy mobil applikáción) magában foglalja egy tevékenység megismétlését, de ez általában a mindennapi élet pozitív és funkcionális részét képezi.

Ezzel szemben az OCD-ben szenvedők

kényszerhelyzeteket, időigényes és gyakran gyötrelmes cselekedeteket hajtanak végre,

mert úgy gondolják, hogy ezek szükségesek a negatív következmények megelőzéséhez és/vagy a szorongás, vagy a rögeszmék jelenlétének elkerülése, csökkentése érdekében. Számukra a cselekedet nem örömforrás, hanem irracionális figyelemelterelési kísérlet, kontrollkeresés.

A kényszerbetegség kezelése

Egy-egy (mentális) betegséget nem elég a tünetek alapján meghatározni, sokkal fontosabb megérteni a működési mechanizmusát. Nem az számít, hogy mindig háromra zárja az ajtót, vagy tízszer mos kezet, hanem az, hogy miért is teszi ezt.

Bár az interneten számtalan információ fellelhető, a valódi diagnózis felállítása minden esetben szakember feladata.

A pszichiáter ugyanis részletes vizsgálat után, az egyén történetét megismerve tud majd személyre szabott, hatékony terápiát nyújtani. A fenyegető ingerek expozícióját és a kényszeres reagálás megakadályozását ma már sikeresen kezelik kognitív viselkedés terápiával, pszichiáter által javasolt gyógyszerekkel.

Az „ön- és hobbidiagnózis” azért veszélyes, mert sokszor túláltalánosításhoz vezet, ami tévútra visz.

Gyakran pontatlanul, egy-egy tulajdonság mentén felállítunk egy kórképet, például, az OCD-t csupán az ismétlődő cselekvéskényszerrel azonosítjuk. A címkézés nagyon bántó tud lenni. Ha egy érintett embert definiálunk a problémával, úgy használjuk ezt a kifejezést, mintha ez mindent elmondana az illetőről, ám valójában a saját látóterünket szűkítjük.

Kapcsolódó: „Ez pszichopata vagy simán nárci?” Ne hadonásszunk diagnózisnak látszó szavakkal!

Kiemelt kép: Freepik