vélemény
Mindenki tanköteles
Ő az igazi, ezt már az első két perc után tudtam. Megvolt a szikra. Tetszett, ahogyan beszélt, harmonikusnak, hitelesnek, természetesnek tűnt. Az egész nyílt tanórát abban a nyugalomban ültem végig, hogy megtaláltuk, nem keresünk tovább, ebbe az osztályba íratjuk a gyereket. A tanítónő ugyanúgy oktatott, mint az összes többi, akiket korábban megnéztünk, viszont neki el […]
Pór Attila2 perc
Szabad a csók?
„I kissed a girl, and I liked it” – énekelte Katy Perry 2008-ban, és egy csapásra híres lett. A slágert az egész világ ismerte, dúdolta, énekelte, a szövegen pedig jókat lehetett vitatkozni. Volt, aki azon háborodott fel, hogy lány lányt csókol (és ráadásul élvezi), mások azon, miért foglalkozik azzal, mit szól majd hozzá a barátja […]
Jónap Rita3 perc
Tetszik, nem tetszik, érdekes
„Mennyire volt elégedett a szolgáltatással? Jelölje meg a megfelelő ábrát!” A mosolygó, a semleges és a szomorú arcú ikonok türelmetlenül bámultak rám a kassza melletti képernyőről. Mindegyikük azt üzente: „Válassz engem!” Az eladóra sandítottam, és – miért ne, végülis hamar végeztünk a tranzakcióval – a vidám arcocskára böktem. Ez a jelenet jár a fejemben, amikor […]
Gősi Lilla2 perc
Adventi fények
Vasárnap meggyújtjuk az első gyertyát… Mennyire szeretem ezt a néhány fényes hetet! A mikulásvirágot már megvettem, a karácsonyi kopogtató az ajtón, az ajándéklista a zsebemben, most hazamegyek, és megírom az üdvözlőlapokat. De előbb még a Nyugati aluljáróban elácsorgok az utcai zenész előtt, önfeledten hallgatom – ez is milyen ritkán adatik meg! –, amint a kalapos […]
Koronczay Lilla3 perc
Nagyanyámat ajándékba
Az esküvőnkön a nászajándék mellett kaptam anyukámtól egy hosszú ékszeres dobozt, amiben – nem kis meglepetést és derültséget okozva a násznép körében – a családi vajkenő kés volt. Akkor már évek óta nem éltem otthon, de valahogy ezzel lett egyértelmű, hogy felnőttem, és saját háztartásom van, ahol vasárnap reggelenként a kedvenc késemmel már én kenem […]
Jónap Rita3 perc
Túlélőtábor állatoknak
Majdnem harminc éve jelent meg az egyik olyan könyv magyarul, amely a sikeres üzlethez kínált recepteket. Amikor a szerző azt próbálta érzékeltetni, hogy a kreativitás, az újdonság létfontosságú, példának azt találta ki, hogy ha étterme lenne, vizes árokkal venné körül, és a híd alatt vérszomjas krokodilok úszkálnának. Ez bevonzaná azokat a vendégeket is, akik sohasem […]
Pór Attila2 perc
Az erő legyen veletek!
Hallom, már most óriási küzdelem folyik a jegyekért azok között, akik szeretnének ott lenni a Csillagok háborúja nyolcadik, Az utolsó Jedik című epizódjának decemberi premierjén. Minden rajongónak azt kívánom, az erő legyen vele! És eszembe jut: pontosan negyven éve, 1977-ben, filmbolond barátaink már azzal tértek haza külföldről, hogy megvan az évszázad szenzációja. Bevallom: amikor elmesélték […]
Balázs-Piri Krisztina2 perc
Csók, Anyu!
Iskolás koromban mániákusan szerettem levelet kapni. A nyolcvanas években mindenki tudta, hány forintos bélyeg kell a normál borítékra és a képeslapra, városon belülre és kívülre. Nyáron leveleztünk a barátnőkkel, és a táborokban megismert új ismerősökkel, év közben pedig az osztálytársakkal a pad alatt. Ezeknek a kézzel írt, színesen illusztrált kordokumentumoknak a többségét megőriztem, és imádom […]
Jónap Rita3 perc
Csak azért is
A brit tudósok kutatásaira sokszor csak viccként utalunk, pedig gyakran találni köztük olyanokat, amelyek jól magyarázzák a mindennapi életünket. A VoucherCodesPro felmérésében 2363 mindenevő britet kérdeztek meg többek között arról is, hajlandóak lennének-e lemondani a húsról. Kiderült, hogy sokan elgondolkodtak rajta, de végül nem váltottak. A válaszadók negyede azért nem, mert az agresszíven térítő vegánok […]
Jónap Rita3 perc
A bőrébe bújni
A szőke kislány a játékboltban álldogálva azon tűnődik, melyiket válassza a polcon sorakozó, kizárólag fekete bőrszínű babák közül. Eközben egy befolyásosnak tűnő, gazdag, latin-amerikai nő nappalijában fehér szobalány tüsténkedik. Hasonlóképp, egy bizonyos pedikűr szalonban fehér nők lesik az ázsiai hölgyvendégek kívánságait. A fenti jeleneteket Chris Buck amerikai fotós modellezte le, felcserélve a hagyományos szerepeket. Három […]
Gősi Lilla2 perc