színház
Szeretett otthon mezítláb, pizsamában lenni: ma lenne 84 éves Hofi Géza
„Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő.” „Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak” – hosszan sorolhatnánk a legviccesebb mondatait, megszólalásait a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakjának, Hofi Gézának. Ma lenne 84 éves.
Farkas E. Lina5 perc
A herceg, a huszár és Koppány – Címlapinterjú Dolhai Attilával
Színész, musicalénekes, a Budapesti Operettszínház bonvivánja, aki az elmúlt húsz évben a legtöbb főszerepet játszotta. Volt legtehetségesebb kezdő, és lett az év musical-, majd operettszínésze. Alakított hercegeket, grófokat, huszárt, halált és Jézust. Általában jófiúk bőrébe bújt, de újabban már Koppányként lázít, és Billy Bigelowként rablásra készül. Ő Dolhai Attila. Árvai Magdolna interjúja.
Árvai Magdolna7 perc
Kiskapus bocsánatok
Gothár Péter bocsánatot kért. Talán egy fokkal jobban csinálta, mint annak idején Marton László, aki kiskapunál jóval nagyobb menekülő utat hagyott magának. A nemrég elhunyt rendező megfogalmazásából gyakorlatilag hiányzott a beismerés, ami nélkül bocsánatkérés nem létezik. Ebből következően megbocsátás sem. A frissen kiderült zaklatási ügyről egyelőre szinte semmit nem tudunk, de azt igen, hogy valaki […]
Hulej Emese2 perc
Újdonságok és örök klasszikusok: 6 színházi előadás, amit kár lenne kihagyni idén ősszel
Ha ősz, akkor irány a színház! Érdemes ellátogatni a kezdődő szezon előadásaira, melyek között izgalmas premiereket, de igazi klasszikusokat is találhattok, ráadásul mindezekre nagyszerű kedvezményekkel válthattok jegyet. Máris mutatjuk a részleteket!
Nők Lapja4 perc
„Érzelmes és ösztönös vagyok” – Címlapinterjú Bata Évával
Volt Júlia a Vígszínház színpadán, kocsmárost játszik A mi kis falunk című népszerű televíziós sorozatban, kiábrándult feleség a BÚÉK című játékfilmben, hogy csak néhány szerepét említsük. Sokszínű tehetség, aki nem csupán a szerepeiben van jelen, de az életét is intenzíven szereti megélni. Szegő András interjúja.
admin7 perc
Lebilincselő filmes alkotások, amikben a színházé a főszerep
„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő” – nem véletlenül idézzük Shakespeare gondolatát pont ma, a színházi világnapon. A dátum alkalmából olyan filmes alkotásokat gyűjtöttünk csokorba, amelyekben a színház az egyik főszereplő.
Légrádi Júlia3 perc
„Igyekeztem a jó és a rossz döntéseimből egyaránt tanulni” – Közeli Gyabronka Józseffel
Színházi és filmszerepek egyaránt megtalálják a színészt, akit fiatalon a televízió képernyője tett ismertté. Azóta sokat változott, erőteljes drámai színész lett, de mint mondja, most is felismerik az utcán Móka Mikiként. Munkájában szereti, ha inspirálják, ha új partnerekkel, új helyen próbálhatja ki magát. Hivatását mérhetetlen szenvedéllyel éli. Szegő András interjúja.
admin8 perc
Kapcsolj ki! Piacozással, színdarabbal, Sziget Fesztiválon vagy hullócsillagokkal
A nagy nyári melegben igazi lélekfrissítő programokat gyűjtöttünk egy csokorba. Szerdán elstartolt a Sziget Fesztivál, megrendezik az első belvárosi dzsungelmókát, de bejárhatjuk Budapest gyomrát is egy izgalmas föld alatti sétán és csillaghullás is lesz. Ti melyik programot választjátok?
Nők Lapja3 perc