riport
Hátrányos helyzetű gyerekek utcaszínháza – Riport a debreceni Nagysándor-telepről
Az Ökumenikus Segélyszervezettel közös, Kapaszkodó-cikksorozatunk nyolcadik részében a debreceni Nagysándor-telep kis lakóit mutatjuk be, akik egy utcaszínház-projekt aktív szereplőiként élik meg újra és újra az elfogadás csodáját.
Nők Lapja9 perc
Napi ötszöri ima, körömlakk és paprikás csirke – Magyar muszlimák Budapesten
Az iszlám vallásba beleszülettek, vagy fiatalkori útkeresésük, esetleg szerelmük által találtak rá, és azóta vállalják előírásait. Kendőt hordanak és halal húsból főznek, de paprikás csirkét is készítenek belőle, és barátnőikkel ugyanazokról a témákról beszélgetnek, mint bármelyik magyar nő. Szigeti Hajni riportja.
Nők Lapja8 perc
Nekünk munka, nekik álom – Sérült emberek egy napja az álommunkahelyükön
Ki óvónő szeretne lenni, ki hírolvasó. Orgonaépítő, fotós, pincér vagy éppen, mint a mi történetünk hősei, jelmeztervező, mozdonyvezető és bakter. Nem elérhetetlen szakmák, de annak, aki nem lát, nem hall, sérült az értelme, vagy kerekesszékben ül, sokszor megvalósíthatatlan álmok. Harmadik éve már, hogy van egy olyan nap, amikor ezek az álmok teljesülnek.
Nők Lapja3 perc
A magyar hangok birodalma – Riport a szinkronstúdióból
A jó szinkronszínészek hangja annyira összenő az eredeti szereplőkkel, hogy a filmrajongók szinte fellázadnak, ha más helyettesíti őket. Melyik a világ legrosszabb szinkronja? Hogyan szinkronizálnak a gyerekek? A szakma egyik legnagyobb műhelyében jártunk. Pór Attila riportja.
admin2 perc
Anyja helyett anyja: élet az SOS Gyermekfalvakban
Az SOS Gyermekfalvakban állandóságra és biztonságra lelnek azok a nehéz sorsú gyerekek, akik gyakran öt-hat testvérrel osztoznak nevelőanyjuk figyelmén. Az itt töltött néhány évből, évtizedből kell annyi erőt meríteniük, hogy később önállóan is meg tudjanak birkózni az élet kihívásaival.
Nők Lapja3 perc
Próbáld meg, segítünk! – Lányok a drogrehabon
Alig egy éve működik Magyarországon az egyetlen olyan drogrehabilitációs intézmény, amely 14–18 év közötti lányokat is fogad. Talán nem is sejtjük, mekkora szükség van rá! Aki fél tőle, mert ijesztő börtönnek képzeli, mérhetetlenül nagyot téved. Balázs-Piri Krisztina riportja.
Nők Lapja8 perc
Francia gróf, városi hippik, gazdálkodás és művészetek – Helyzetjelentés Bercelről
Bercelen igazán semmi sem volt. Munka, pénz, fejlesztések alig. Kongó kultúrház. Gyerek se sok, mert a fiatalok mennek mind innen is elfele. De egy Magyarországon élő francia gróf és a felesége elhatározta, hogy saját pénzükön itt nógrádi csodát csinálnak. „Ökokulturális” csodát. Beköltöztettek például tíz, hippinek nevezett családot a faluba... Nagyot fordult velük is az élet.
Nők Lapja9 perc