örökbefogadás
Nem áru!
Nagy lárma volt az itáliai sajtóban néhány héttel ezelőtt egy kisbaba miatt. Történt ugyanis, hogy egy harmincöt éves olasz nő megbeszélte egy kelet-európai várandós anyával, hogy megveszi tőle a születendő gyerekét. Állítólag húszezer euróért. Aztán eljátszotta a külvilágnak egy neten vásárolt műpocakkal, hogy másállapotban van. Persze béranyákról már régóta hallhatunk, s jogosan gondolhatják sokan, hogy […]
V. Kulcsár Ildikó2 perc
Az örökbefogadás szépsége – Matyi, Anikó és Kaca különleges története
Íme Matyi, Anikó és Kaca, egy család. A szülők azt kérték, kisfiuk arca ne látszódjon a fotóinkon, de a történetét, amely tele van csodával, hittel és örömkönnyel, szívesen elmesélik. Szerencsénkre. Szigeti Hajni írása.
admin7 perc
Visszakért babák – Létezik-e jó megoldás?
Örökbe adás – örökbefogadás. A nevében is benne van: örökre szól. Az új Ptk. 2014-es bevezetése óta azonban már nem, mert az életet adó anya hathetes koráig visszakérheti a babát attól a családtól, melyet ő választott ki neki. Lauráékkal ez történt. Boldogan vitték haza örökbe fogadott újszülött gyermeküket a kórházból, és két hét múlva már üres volt az ágy a babaszobában.
Nők Lapja3 perc