nők lapja
“A regény az új magazin” – Sztárinterjú Frei Tamással
Frei Tamás bármihez kezd is az életben, elsődleges célja: szórakoztatva informálni. Legyen szó tévéműsorról, regényről vagy akár kávéról, meg akarja mutatni, hogy a világ jóval érdekesebb annál, hogy leragadjunk benne egy íznél, egy nyelvnél, egy társadalmi osztálynál vagy egy kultúránál.
noklapja9 perc
Honnan kerül otthonunkba a karácsonyfa?
Sokan lemondanak arról, hogy otthonukban élő fát díszítsenek fel karácsonykor, pedig a fatelepeken dolgozó embereknek az életet, a boldogulást jelenti a fenyő. Riportunkban végigkísértük, hogyan is kerülnek a tűlevelűek az erdészetekből a családok nappalijába.
noklapja7 perc
„Már tudunk egy jót veszekedni” – Dettai Mária Kepes Andrásról
Tegeződünk, vagy magázódunk? Eddig hogy is volt ez köztünk? Hitelt érdemlően egyikünk sem emlékszik. De valóban olyan fontos ez a kérdés? Számomra nem, számára viszont egyszeriben lényegessé lesz… Szegő András beszélgetése a Nők Lapja Sztárom a párom rovatából.
noklapja6 perc
A sorban állás evolúciója
Kevés hír döbbentett meg mostanában jobban, mint amikor meghallottam, hogy egy üzletlánc egy divatcéggel közös kollekciójáért ölre mentek a vevők a belvárosban. Embereken átgázolva, egymást fellökve és rajtuk taposva igyekeztek a divat bolondjai megszerezni a darabokat, amelyeket ugyan borsos áron kínáltak, ám ezek szerint mégis remek vételnek bizonyulhattak. Ha az ember valamiért akár ölni is […]
Oravecz Éva Csilla3 perc