nők lapja
„A zsákmányomat szeretném megírni” – Címlapinterjú Kepes Andrással
Tévésként ismerte és szerette meg a nagyközönség, ám most már évek és könyvek hosszú sora óta az írásban éli ki magát. Fiatalon még író akart lenni, mára letett erről. Egyszerűen csak ontja magából a jobbnál jobb könyveket. Hetvenéves, de úgy érzi, fiatalodik, azt mondja, ő az első ember, aki egy életen belül reinkarnálódik… Szegő András interjúja.
Nők Lapja8 perc
Presztízs
Rosszul indult az évem – orvosoknál töltöttem január első napjait. A betegség alattomos módon, váratlanul tepert le, egyetlen haszna, hogy volt időm az elmaradt olvasnivalókra. Ki gondolná, hogy a legizgalmasabb böngésznivalót, amibe belebotlottam, a Központi Statisztikai Hivatal tette közzé a magyarországi foglalkozások presztíséről? A respektált szakmákról szóló kutatás különben egy 2016-os, úgynevezett mikrocenzus, azaz népesség- […]
Balázs-Piri Krisztina2 perc
Állati nyomozó – Egy nap a patkányirtóval
Elborzadunk, ha az otthonunk mellett patkányokat látunk, pedig lehet, hogy a vécén lehúzott ételmaradékokkal pont mi csalogattuk őket a környékre. Szerencsére néhányan azzal töltik a mindennapjaikat, hogy visszahódítsák a rágcsálóktól a csatornarendszert. Pór Attila riportja.
Nők Lapja7 perc
8 spórolós trükk, hogy több pénz maradjon a tárcánkban 2019-ben
Semmi kétség, december vége az egyik legkülönlegesebb és legszebb időszaka az évnek, de amikor az új év első napjaiban vagy heteiben a tárcánkba nézünk, nem mindig őszinte a mosolyunk… Ahhoz, hogy idén sokkal jobban alakuljanak a pénzügyeitek, nem árt néhány okos tanácsot megfogadni. Összeírtunk egy jó kis spórolási tervet!
Nők Lapja3 perc
A rántott hús C-dúrban serceg – Krizbai Teca élettörténete
Elgondolkodott valaha azon, hogy a minket körülvevő, mindennapos zajoknak is megvan a maguk zenei hangneme? Vagy hogy a sülő rántott hús állapotát nemcsak annak színéből lehet megállapítani, hanem abból is, hogy a sercegése hangnemet vált? Mióta Krizbai Tecával találkoztam, jobban hegyezem a fülem a világra. Oravecz Éva Csilla írása.
Nők Lapja6 perc
Királylány a feleségem: Pesák Ádám mesél szerelméről, Janza Katáról
A Dorian Gray című előadás előtt egy órával érkezem. A Janza–Pesák páros még a Kálmán Imre Teátrum büféjében cseveg. Kató szőkeségén időnként felragyog a csillár fénye, ilyenkor Ádám önkéntelenül végigsimogat kedvese haján. Azt érzem, kerek ez az egész. Egy gyönyörű érett nő és egy fiatal férfi szenvedélyes találkozása... Koronczay Lilla írása.
Nők Lapja7 perc
Szárnyalás az orvosi pályán és a vizeken – Közeli prof dr. Polgár Csaba onkológus főigazgatóval
Magyarország legnagyobb – és európai szinten is elismert – daganatterápiával foglalkozó intézménye a budapesti Országos Onkológiai Intézet (OOI). Tavaly május óta egy nagy tudású, fiatal professzor, Polgár Csaba főigazgató főorvosként irányítja betegek tízezreinek ellátását. Árvai Magdolna interjúja.
Nők Lapja8 perc
Nehéz kimondani: színésznő vagyok! – Címlapinterjú Gáspár Katával
Gáspár Kata utóbbi öt hónapja az egyik tévécsatornán futó 200 első randi című sorozat főhőseként csak a forgatásról szólt. Molnár Luca, a szerethetően esetlen szingli lány bőrébe bújt, aki egy fogadás kedvéért randiról randira vándorolva keresi a szerelmet. Kata, miután eljátszotta mind a hatszáznegyven jelenetét, most visszaveszi a színházi szerepeit, kialussza magát, nagyokat sétál a tacskóival, és folytatja a jogosítvány megszerzését. Azaz visszacsempészi magát korábbi életébe. Szigeti Hajni interjúja.
Nők Lapja9 perc