lakberendezés
Varázsold otthonosabbá a lakásod dán módra
Az élet örömei az apró dolgokban rejlenek: egy meleg otthonban, finom ételben, vagy egy hatalmas kötött takaró alatt átlustálkodott reggelben, egy jó társaságban. Legalábbis a dánok szerint, akik ezt a kellemes, idilli életérzést egy szóban fogalmazták meg. A „hygge” egyre népszerűbb, összeállításunkkal pedig egy kis ízelítőt nyújtunk belőle.
Nők Lapja1 perc
Kreatív ötletek, izgalmas kiegészítők – Még több dekorációs trend 2017-re
Hagyományos megoldások egy kis csavarral – akár ez is lehetne a mottója azoknak a trendeknek, amik az idei év lakberendezését meghatározzák. Egy leheletnyire visszatér a retró, a kültéri dekorációs elemek pedig a lakás belsejében is megjelennek, ez azonban még nem minden!
Nők Lapja2 perc
A kékeszöldtől a liláig – Ezek lesznek 2017 színei a lakberendezésben
Izgalmasnak ígérkezik a jövő év, már ami a lakberendezési trendeket illeti. Az előrejelzések szerint ugyanis ismét a pasztellszínek andalító árnyalatai hódítanak majd. Mindegy, hogy púderkékben vagy lilában pompázik az otthonotok, a hatás nem marad el - összeállításunkban 2017 legszebb színei közül válogattunk.
Nők Lapja2 perc
4 kandalló, 3 otthon, amitől a lélegzetünk is eláll
A téli hidegben mellé kuporodhatunk, melegedhetünk, ha a tűzcsóvákban gyönyörködünk, az is felemelő élmény. Ez a ház egyik legszebb pontja, ahol a család tagjai szívesen időznek. A Nők Lapja Enteriőrben három otthonból mutatunk négy elképesztően gyönyörű kandallót és szobabelsőt.
admin1 perc
Üvegbe zárt luxus a Sváb-hegy tetején
Bujaság és high-tech. Hogyan fér össze ez a kettő? Városi Gábornak ez szemlátomást nem okozott fejtörést. Építész kollégáival együtt tervezett budai házában maga rejtette el játékos, eleven ötleteit a beton-, üveg- és acélszerkezetek mögé. Az eredmény minden elképzelést felülmúl!
admin2 perc
Áraszd el fénnyel az otthonod! Inspiráló ötletek hangulatos világításhoz
A nappalok már rövidebbek és hűvösebbek, ezért jobban vágyunk fényre és melegre. Néhány nagyobb gyertyával és a lakás különböző pontjain elhelyezett világítótesttel szerencsére kellemes fényárba boríthatjuk az otthonunkat.
Nők Lapja1 perc
Hangulatos hálószobák, ahonnan legszívesebben ki sem tennénk a lábunkat
Egy hosszú és munkával teli hét után biztosan ti is éreztétek már úgy, hogy hétvégén legszívesebben ki sem mozdulnátok az ágyból. Ezekben az álomszerű hálószobákban minden pihenésre csábít: a párnák puhák, az ágytakarók melegek, a színek pedig megnyugtatóak. Kell ennél több?
Nők Lapja1 perc