karácsony
A pénz értéke karácsonykor – Mennyit ér a szeretetünk?
Ünneprontó feladat karácsony táján a pénzről beszélni. Pedig most ez következik, talán azért, mert gyakran úgy beszélünk az „ünnep melegéről”, mintha szeretnénk eltagadni, hogy mindez pénzbe kerül. Amit egyébként gonosz, szinte sátáni dolognak gondolunk. Áldott, békés, boldog ünnepekre vágyunk, ahol a szeretet, és nem a pénz irányít, és aztán a valóságban csak költünk és költünk…
Rist Lilla8 perc
Ünnepvárás a legnagyobb hazai előadók dalszövegeivel + JÁTÉK
Ha a karácsonyra gondolunk, egyszerre több dolog is az eszünkbe jut: a szeretet és a szerelem, a boldogság, a csodák, illetve elhunyt szeretteink is, akik már nem ünnepelhetnek velünk. Válogatásunkban éppen ezért csupa olyan dalrészletet hoztunk el számotokra, amelyek ezeket az érzéseket, pillanatokat dolgozzák fel.
Nők Lapja2 perc
Könnyen elkészíthető csináld magad!-adventi koszorúk ünnepváráshoz
Minek kellene drága adventi koszorúkat vásárolnunk, ha magunk is el tudjuk készíteni az ünnep egyik legszebb díszét? A legegyszerűbb ötletetek gyűjtöttük csokorba – nálunk biztos saját kezűleg készített adventi koszorún pislákol majd a gyertyák lángja.
Nők Lapja2 perc
5 tökéletes hazai úticél, ha elmenekülnél az ünnepi forgatag elől
Hétvégén már advent első vasárnapját ünnepeljük, amivel hivatalosan is megkezdődik az ünnepi időszak és vele együtt a karácsonyi forgatag. Ha hozzánk hasonlóan ti sem kedvelitek a tömeget, és elvonulnátok a nyüzsgés elől, akkor ezeket az úticélokat ne hagyjátok ki!
Nők Lapja2 perc
Nagy Adventi Playlist – Andalító zenékkel hangolódunk az ünnepekre
Az advent egy csodás, várakozással teli időszak, amikor az ünnepekre hangolódhatunk. Hogy ez a lelki felkészülés még meghittebben teljen, a legszebb karácsonyi dallamokat hoztuk el nektek egy lejátszási listába gyűjtve.
Nők Lapja1 perc
Kínos kérdések az ünnepi asztalnál
Amikor karácsonykor összegyűlik a nagy család, szinte elkerülhetetlenek a halászlé felett nekünk szegezett kellemetlen kérdések, amelyek a munkánkra, az anyagi vagy épp a szerelmi életünkre vonatkoznak. Vajon létezik olyan módszer, amellyel elkerülhetők a kínos pillanatok?
noklapja6 perc
Képeslapok anno és ma
Angliában újraálmodták az első karácsonyi képeslapot, hogy felhívják a figyelmet az ünnepi jókívánságok fontosságára. 1843 óta a karácsonyi üdvözlet szokása az egész világon elterjedt. Gyerekkoromban még mi is rendre írtuk az üzeneteket közeli és távoli rokonoknak. Mindenkinek illett küldeni valamit, és mi is kaptunk olykor, nyugat-német rokonoktól például, akiknek a képeslapjain mindig sokkal kékebb volt […]
Rist Lilla2 perc