interjú
Nehéz kimondani: színésznő vagyok! – Címlapinterjú Gáspár Katával
Gáspár Kata utóbbi öt hónapja az egyik tévécsatornán futó 200 első randi című sorozat főhőseként csak a forgatásról szólt. Molnár Luca, a szerethetően esetlen szingli lány bőrébe bújt, aki egy fogadás kedvéért randiról randira vándorolva keresi a szerelmet. Kata, miután eljátszotta mind a hatszáznegyven jelenetét, most visszaveszi a színházi szerepeit, kialussza magát, nagyokat sétál a tacskóival, és folytatja a jogosítvány megszerzését. Azaz visszacsempészi magát korábbi életébe. Szigeti Hajni interjúja.
Nők Lapja9 perc
Egymás sikerét élik át igazán – Interjú Gyurta Dániellel és testvérével, Gergellyel
„Gege még nem végzett az edzéssel, de jön nemsokára” – mondja az olimpiai bajnok Gyurta Dani az uszoda előcsarnokában. Két fantasztikus sportoló, egyikük már befejezte a pályafutását, másikuk még versenyekre készül. Akkor kezdjük el addig is! – javasolja, és leülünk egy asztalhoz.
Nők Lapja7 perc
Ma már az unokái véleménye számít – Közeli Cserhalmi Györggyel
Több mint két éve nem láthatjuk színpadon, betegsége miatt egyelőre nem tudott visszatérni, családja azonban már újra számíthat rá: kis unokáival, Lenkével és Gazsival játszik és mesél nekik esténként. Szegő András beszélgetett vele pályafutásáról.
Nők Lapja8 perc
„Ajándékba kaptuk egymást” – Címlapinterjú Peller Mariann-nal és Annával
A fotózáskor találkozom Peller Annával és Mariann-nal, egymást segítik, bátorítják közben, épp mintha ikrek lennének. Pedig nem azok, az arcuk is más, a szemük színe például, Annáé smaragd, Marianné égszínkék, csak a hangjuk egyforma, szinte kísértetiesen, és az is, ahogy szeretik egymást. Befejezik, kitalálják a másik mondatait, mintha ketten lennének egy egész. Rist Lilla interjúja.
Nők Lapja9 perc
Szemtől szembe Mr. Darcyval – Interjú Balsai Mónival és Schmied Zoltánnal
Marc és Lizzie a színpadon. Meg a szellemes Mr. Bennet, idegesítő felesége, Mrs. Bennet, a jámbor Mr. Bingley, a képmutató Mr. Collins, a csacska Kitty, a még csacskább Lydia, a csúnyácska Charlotte… Mindez két virtuóz színész, Balsai Móni és Schmied Zoltán előadásában. A Centrál Színház Büszkeség és balítélet című vígjátékán alighanem maga Jane Austen is jól szórakozna. A művészekkel az öltözőjükben beszélgettem. Koronczay Lilla interjúja.
admin4 perc
„Számomra vállaltan fontos a munka, a karrier, de emiatt nem szeretnék kicsekkolni a gyerekem életéből” – Címlapinterjú Tatár Csillával
Tatár Csilla szerkesztő-műsorvezetővel nem véletlen, hogy az őszi Influencer Fesztiválon futunk össze, ahol meghívott előadó. Mióta a kisfia, Milán hároméves lett, nyugodtabban vállal feladatokat: új kihívás számára a saját YouTube-csatorna építése, amellett, hogy a Csak show és más semmi című tévéműsorban is próbára teszi magát.
admin2 perc
Királylány a feleségem: Attl Attila mesél Gubás Gabiról
Magyarország egyik legvonzóbb színésznője férjének lenni nem lehet egyszerű dolog, ha az adott férfi nem olyan higgadt, nyugodt, megbízható és racionális, mint Attl Attila. Hogy egymásra találtak, abban komoly szerepet játszott a fájdalom, és hogy azóta is együtt vannak, abban pedig a bizalom. Szegő András interjúja.
Szegő András7 perc