aktuális
Torz tükröm elhajítom – Vass Virág beköszöntője az új Nők Lapjából
Sigmund Freudot, akárcsak az imént körülöttem zümmögő szúnyogot, nem különösebben foglalkoztatták a külső körülmények. A lélekbúvárok ma sem hajlandók a balsorsról, a válságos időkről beszélgetni, kizárólag az érdekli őket, hogy külső vagy belső körülményeinknek tulajdonítjuk-e nehézségeinket. Ha valaki azzal kezdi a terápiát, hogy a sors üldözöttje, a főnöke pszichopata, a férje csalja, a szülei pedig […]
Vass Virág2 perc
Földvár felé félúton… – Vass Virág beköszöntője az új Nők Lapjából
Gyermekkori nyaralásaim során mindössze egyszer emelkedett húsz fok fölé a víz hőmérséklete, a jó hírt azonnal bemondták a hangosbemondón. Rendes körülmények között tizenhét fokos vízben szeltem a hullámokat. Mindebből tán kiderül: nem a Balatonon. Pedig a nagypapám mindent megtett, túl a hetvenen jogosítványt szerzett, majd egy Trabantot, és valamilyen rejtélyes módon egy telket is Balatonföldváron. […]
Vass Virág2 perc
Meghívó lakógyűlésre – Vass Virág beköszöntője az új Nők Lapjából
Van egy szelete a közéletnek, amelyről méltatlanul és gyáván hallgatunk. Drámát sem írtak még lakógyűlésről, pedig a felszín alatt (nálunk a mélygarázsban tartják) tragédiák bontakoznak ki, micsoda tragédiák! Ebben a lapszámban mi mindenesetre megkíséreljük. (16. oldal) A tároló elé telepedik a közös képviselő. Ez a zéruspont. Stencilezett jegyzőkönyvet vesz elő, a lakók előzékeny mosollyal adják […]
Vass Virág2 perc
Hitvallás a tányéron – Horváth Cecília beköszöntője az új Nők Lapjából
Állunk a konyhában ketten, az asztalon kápia és zöldpaprika, hétszínű paradicsom, mini sárga, fürtös, ökörszív, piros szív, rózsaszín szív. A harmadik találkozás. Most ő irányít, a keze alá dolgozom. Kevés a hely, kerülgetjük egymást, mint a hangyák, a rendezettség tudása nélkül, mégis összhangban. Elnézem az inas kart, a szép kezet. Kidolgozott módszere van, ez különleges […]
Horváth Cecília2 perc
Lazarovits Szilvia: Élő háló
Együtt vagy egyedül? Nem kérdés: együtt. Mi mást is mondhatnék, főként annak tudatában, hogy e heti lapszámunk elemző írásai éppen erről, azaz az együttlét, a közösség éltető erejéről szólnak. Evidencia? Sokaknak igen, másoknak nem annyira. És most nemcsak a magányos farkas típus kontra társasági ember ellentétpárra gondolok, hanem arra, hogy sokféle árnyalata van a másik […]
Lazarovits Szilvia2 perc
Most jöttem a hathúszassal – Vass Virág beköszöntője az új Nők Lapjából
Kora reggel a csendes nyári napon kevesen ülünk a villamoson. Mindannyiunk kezében telefon. Egy ideig küzdök a hírfolyam rémhíreinek áradásával, aztán elfáradok. Zsebre vágom a telefont, nézem a szerény valóságot, amely itt tárul körülöttem, a Móricz Zsigmond körtér felé zötykölődő 47-es villamoson. A hetvenes évek óta utazom ezen a járaton. Lóbáltam a lábamat óvodásként a […]
Vass Virág2 perc
Gyeplő nélkül, szabadabban – Papp Diána beköszöntője az új Nők Lapjából
Szinte mindig vidám nagymamám nem volt kifejezetten aprólékos, a sütiket például emlékezetből sütötte, ráhangolódva az arányokra, még véletlenül sem mért ki semmit dekagrammra. És ha valamiből nem volt otthon, nem lett ideges, hanem érzésből helyettesítette valami hasonlóval, és láss csodát, a sütemény mindig finom lett. Nagymamám hirtelen felindulásból átrendezte a szobákat is, ha úgy tartotta […]
Papp Diána2 perc
Kisugárzás – Vass Virág beköszöntője az új Nők Lapjából
Annyira szegény volt, amennyire csak a valóságban és az orosz regényekben szoktak lenni az emberek. Fűtetlen kalyibában aludt, almán és teán élt, a társadalom peremén. Később, amikor már nem volt olyan nagyon szegény, élete legboldogabb éveinek nevezte ezt az időszakot. “Hinni kell abban, hogy rendeltetésünk van” – magyarázta a kislányainak. Fűtötte a lelkesedés, hogy tanulhat. […]
Vass Virág2 perc
Hanyas vagy? – Vass Virág beköszöntője az új Nők Lapjából
Ezekben a napokban több huszonéves ismerősöm akar betörni a piacgazdaság réseibe. Nem tudom, miért nem jelentkezett korábban ez az igény, de most előlopakodott, és már nem tehetjük meg, hogy nem törődünk vele. A kilencvenes évek gyermekei szembesültek a kiábrándító valósággal, az albérletárak az egekben, a szüleik képtelenek összedobni az önerőt a lakáshitelhez, a nyugdíjrendszer recseg-ropog, […]
Vass Virág2 perc