Schäffer Erzsébet
Schäffer Erzsébet: Fogyó hold
Bár nem többemeletnyi magasságból, de messzibb viszi a tekintetet a távolság. Felülről látni a világot. A tetőablak üvegén halkan neszez a szitáló köd, s most éppen a szemergő eső finom zenéje ébreszt. A hajnali ködből csak az öreg ház két vaskos, magas kéményének tömbje sötétlik, körben fehér tenger. És fönt, fönt a magasban éles fényével […]
Egyedül az Istennek fontos az ember – Egy délelőtt Iancu Laurával
hányszor foglaltam hazát, hányszor ültettem virágot Rahótól Mezőváriig, hol halált halt fajtám, kit szerettem, és hányszor kezdtem mindent elölről, hányszor voltam gyermek túl a Szereten. Voltam én már azon a megbabonázó földön. A Keleti-Kárpátokon túl. Hallottam – mintha egy ősi rokon törzzsel találkoztam volna – azt a több száz éve megdermedt, képekben fogalmazó, szívet dobogtatóan ismerős, […]
Búcsúzunk – Monspart Éva elment (1944–2022)
Csendes, derűs erő, lelkes, a körülötte lévőkre is áthömpölygő életigenlés – ez jut eszembe róla. Természetesség, törekvés az egyszerűre, gyakorlati megoldások minden téren. És szókimondás – mellébeszélés nélkül. 1972-től majd húsz éven át újságíró-kollégánk volt. Sajátos világú. Monspart Éva mellett nem kellett attól tartani, hogy mást mond, mint amit gondol. De mivel tapintatos volt, előfordult, […]
Aki elmegy, az szembenéz önmagával
Napok óta pörgetem emlékezetem filmjét a találkozásainkról. Az első, a klinikán, egy gyógyíthatatlan kisfiú betegágyánál. Évek múlva Kisorosziban, a konyhában, aztán férjével, Mészöly Miklóssal együtt, séta közben a Duna-parton. Már egyedüllétben, Városmajor utcai lakásuk nappalijában… Ülünk, beszélgetünk, néha koccintunk. És közben hallom a hangját, benne azt a meleg tónust, ami örökre emlékezetes marad. Ha elfogadják, […]
Schäffer Erzsébet: A kályha
Kéz alatt vettem a szomszéd faluban, négy meglett férfi kellett az ideszállításához. Öntöttvas kályha. Na jó, nem az a régi öntöttvas, vannak lemezzel kiváltott részei, de azért mégis, már küllemében azokat a régi időket idézi, amikor odakint csikorgó hideg volt, s a kis ház alacsony szobájában ingujjra lehetett vetkőzni. Igaz, a lábunkon cipő volt, nem […]
Schäffer Erzsébet: Bárhogy lesz, úgy lesz
Nemrég megint tépelődő hajnalokról írtam. Ráébredésekről, az elégedettség utáni vágyról, az önmagamnak való megbocsátás nehézségeiről. És a feloldásról, ami felér egy újjászületéssel. Meglepően sokan kapcsolódtak ezekhez a gondolatokhoz. Jó volt más szempontokról, tépelődésekről olvasni. S még jobb megízlelni és a magam számára elraktározni a tanulságokat. Egy férfi leveléből: „Kedves Hölgyem! Nemrégiben találtam egy rövid vallomást, […]
Schäffer Erzsébet: C’era una volta
Egyszer volt… Emlékeznek a tejfolyóra a Csoda Milánóban első jeleneteiben? Az öreg hölgy és a káposztái között talált kisfiú játékára? Kifutott a kisfiúra bízott tej. Csorgott le a tűzhelyről a földre. Csak csorgott, fehér folyócska lett belőle. Az öreg hölgy, amikor meglátta, meghökkent. Aztán szaladt, apró fakocka házakat, kicsi fákat hozott a fiókból, és a […]