Nők Lapja
Nők Lapja
Őszintén: „Egyszerre lett saját és adoptált gyerekem”
Évek óta sikertelenül próbált teherbe esni Anita, ezért férjével rászánták magukat az örökbefogadásra. A procedúra vége után derült ki, hogy teljesül az a kívánságuk is, amiről már lemondtak: biológiailag is szülők lehetnek. A történetüket Kovács Gréta jegyezte le.
Nők Lapja3 perc
Fény nélkül nincs élet: káprázatos fotókon az éltető napsütés
Május 16. a fény világnapja, amit az UNESCO a 2015-ös Nemzetközi Fény Évét követően nyilvánított ünnepnappá. Habár az esemény a fény tudományban, technikában, oktatásban, kultúrában, kommunikációban és fenntarthatóságban betöltött szerepére igyekszik felhívni a figyelmet, mi a több napja tartó borús időjárásra való tekintettel bámulatos napfényes fotókat gyűjtöttünk csokorba.
Nők Lapja1 perc
Parmezánnal rakott csirkemell pestós bulgurral
Miért jó a bulgur? Például hamar elkészül, kifejezetten egészséges és szinte bármilyen ételhez illik. Helyettesíthetitek vele a rizst, a burgonyát és a tésztát, tálalhatjátok húsok mellé és készíthettek belőle rizottót is. Ezúttal egy finom csirkés fogás receptjét ajánljuk:
Nők Lapja1 perc
A jövő titkos ösvényeire lépünk a legújabb Nők Lapja Ezotériában
Friss számunkban a jövendölés kerül a középpontba: a történelem legismertebb jósai, a jövő kifürkészhetetlen ösvényei, kiutak a nehéz helyzetekből, az élet adta lehetőségek felkutatása, intuíciófejlesztő gyakorlatok és egy új sorozat is vár rátok a magazinban. A lapot május 15-től keressétek az újságárusoknál!
Nők Lapja1 perc
Bájos illusztrációk és egy animáció Harry hercegről, Meghan hercegnéről és a kis Archie-ról
Nem sokkal több, mint egy hete, május 6-án látta meg a napvilágot Harry és Meghan első közös gyermeke, Archie Harrison Mountbatten-Windsor. Az első hivatalos fotók nemcsak a médiát, de a kreatív illusztrátorokat is megihlették. Lássuk a legjobb alkotásokat, a válogatás végén pedig a Disney vezető animátorának művét, aki egy végtelenül kedves videóanimációt készített az esemény apropóján.
Nők Lapja4 perc
Aki mozog, az jól van – Interjú Takács Kinga mozgásterapeutával
Sérülések, műtétek után, az egyoldalú terhelés vagy az ülő életmód következtében olyan elváltozások alakulhatnak ki, amelyek egyre súlyosbodó fájdalmakat és a mozgástartomány beszűkülését okozhatják. Vajon hogyan lehet ezeket ellensúlyozni és megszüntetni? Erről kérdeztük Takács Kinga mozgásterapeutát, aki élsportoló és civil kliensei mellett olyan világsztárokkal is dolgozott már, mint Ryan Gosling és Eva Mendes. Csiki Judit interjúja.
Nők Lapja3 perc
Utazás a világ körül: mesés képek a National Geographic 2019-es fotópályázatának döntöseitől
A National Geographic minden évben lehetőséget ad a kreatív és tehetséges utazó fotósoknak, hogy megmutassák munkáikat és megmérettessék egymással pályaműveiket. Mondanunk sem kell, hogy lélegzetelállító képek kerültek idén is a döntőbe. Íme, néhány mesés alkotás a sok közül!
Nők Lapja1 perc
Szférák zenéje? – Titokzatos hangok az égből
Napjaink egyik legrejtélyesebb jelensége, hogy világszerte észlelnek és rögzítettek is hangokat, amelyek az égbolt felől hangzanak, de nincs racionális magyarázatuk. A különös hangok sokfélék: félelmetes üvöltés, apokaliptikus harsonaszó és éteri szépségű dallamok, mintha egy túlvilági kórus énekelne. Magyar Diána írása.
Nők Lapja3 perc