Nők Lapja
Nők Lapja
Üzenj a lakásban! 3 rendhagyó megoldás házilag
A post-it ragasztója elengedhet, a kis fecnit egy váratlan légfuvallat messzire repítheti. Az üzenetek könnyen elveszhetnek, ha nincsenek rögzítve, ezért most mutatunk néhány izgalmas felületet, ahol akár örökre is megmaradhatnak a feljegyzések. A hétfői boldogság világnapja jó alkalom, hogy egy kedves idézet formájában ki is próbáljátok őket.
Nők Lapja2 perc
„Szeretnék még egy gyereket” – Interjú Szinetár Dórával
Szinetár Dóra a Nyilas jegyének szülötte, aki fogékony a nem evilági történésekre. Hiszi, több van annál, mint amit az öt érzékszervével megtapasztalhat. Nemcsak a múlttal, hanem a jövővel kapcsolatban is érdekes élményeikről számolhat be nekünk.
Nők Lapja3 perc
Elgondolkodtató idézetek Buddhától emberről és életről
Sziddhárta Buddha egészen 29 éves koráig teljes elszigeteltségben élt: apja csak a szépet és a jót engedte látni egy szem fiának. Amikor azonban ráébredt a külvilág mostoha voltára, úgy döntött, egész életét az élőlények megvédésének szenteli. Gondolatai, melyeket most mi is összegyűjtöttük, ezt az elhatározást idézik.
Nők Lapja2 perc