Nők Lapja
Nők Lapja
Az örök körforgás – Évzáró és évkezdő ünnepek hagyományai
Nem gondolhatta I. (Szent) Szilveszter pápa, hogy valamikor éppen az ő halála napjának évfordulóin nagy össznépi vigadalmakat tartanak majd. Ráadásul összeállításunkból az is kiderül: modern korunk szilveszterei igencsak halvány utánzatai a régi, zabolátlan újévköszöntő ünnepeknek.
Nők Lapja2 perc
6 házi praktika teltségérzet ellen
Karácsonykor nem menekülhetünk a bejgli piramisok és fazéknyi töltött káposzták hívogató illata elől, bár őszintén megmondjuk, nem is szeretnénk. Inkább megpróbáljuk házi praktikákkal ellensúlyozni a finom falatok okozta telítettség érzést – nektek is ezt ajánljuk.
Nők Lapja2 perc
8 intő jel, hogy hirtelen elhagyott feleséggé válhatsz
Vikki Stark, az Elhagyottak Bibliája című könyv szerzője több száz olyan nő esetét dolgozta fel, akiket egyik pillanatról a másikra elhagyott a férjük. Hogy ez másokkal ne történhessen meg, a terapeuta összeszedte azokat a figyelmeztető jeleket, amelyek felett nem szabad szemet hunyni!
Nők Lapja2 perc
A legsportszerűbb, a legfejedelmibb, a legköltőibb – Ezek voltak 2016 legjei
Az új esztendő közeledtével próbáltuk azokat a 2016-os momentumokat felidézni, melyek igazán mély nyomot hagytak bennünk. A leg-díjakat 10 kategóriában ítéltük oda, ha kíváncsiak vagytok kiknek, olvassatok tovább!
Nők Lapja3 perc