Koronczay Lilla
Koronczay Lilla
újságíró
Huszonkét éve dolgozom a Nők Lapjánál. Véletlenül alakult így, eredetileg magyartanár vagyok, de soha nem bántam meg. Szócsövet kaptam a kezembe, amellyel emberek százezreit érhetem el, miközben magam is folyton tanulok. Miután a gyerekeim már felnőttek, az újságírás tölti ki az életemet. Ezen kívül írtam két interjúkötetet, és idestova hét éve vezetek a hetilapban egy párkapcsolati tanácsadó rovatot. Az önök leveleit is szeretettel várom!
Csatlakozzunk!
Mondjunk nemet az egyszer használatos műanyagokra, szólít fel a nemzetközi környezetvédő mozgalom. Egy hónapon át ne használjunk nejlonszatyrot, ne igyunk PET-palackos ásványvizet, és a kapszulás kávét is nélkülözni kellene. A kávét?! – kapom fel a fejem, mert ennek már a fele se tréfa. Az számomra életmentő ital, nélküle megáll az élet. Nem lehetek ennyire önző, […]
Koronczay Lilla2 perc
Engem ez a semmi érdekelt! – Közeli Krusovszky Dénessel
Akik már nem leszünk sosem – kanyarintotta regénye fölé a beszédes címet a fiatal író, azzal útjára bocsátotta. A könyv tavaly jelent meg, és idén elnyerte a Libri közönségdíját. Az, hogy letehetetlen, már az első oldalak után kiderül, de mi minden még! A szerző első regénye a tavalyi év nagy meglepetése volt. Koronczay Lilla interjúja.
Koronczay Lilla8 perc
Nekem ezt kell csinálni! – Közeli Takács Katalinnal
Ki lesz a bálanya?, Hajnali háztetők, Rossz versek... Sorolhatnám a remekebbnél remekebb filmeket, amelyekben szerepelt, és mostanában a Barátok közt című sorozatban is rendszeresen feltűnik. Nincs e hazában, aki ne ismerné gyönyörű, lángoló haját és zengő altját. És ha még azt is tudnák, milyen mennyei rizskochot tud sütni! Koronczay Lilla interjúja.
admin8 perc
Tehetséges, mint a nap! – Interjú Molnár Piroskával és Mentes Júliával
Nézem a két ragyogó színésznőt a Thália színpadán, és keresem, mi bennük a közös. Merthogy hasonlítanak, az nyilvánvaló. Végtelen alázattal végzik a munkájukat, szívből játszanak, szeretnek, gyilkolnak. A kezdő és a Nemzet Színésze. És észrevétlenül felszívódik a köztük lévő ötvenévnyi távolság. Koronczay Lilla interjúja.
admin9 perc
Kirepültek a gyerekek – Kezdődhet az (új) élet?!
Ismerik a viccet? A katolikus pap, a tudós és a rabbi azon vitatkoznak, mikor kezdődik az élet. Természetesen a fogantatáskor, állítja a pap. Mire a tudós: Ugyan már, a születéskor! A rabbi azonban leinti őket: Nem tudtok ti semmit! Az élet akkor kezdődik, amikor a gyerekek kirepülnek, és a papagáj is megdöglik... Koronczay Lilla írása.
admin10 perc
„Vadóc vagyok és szabadságvágyó” – Címlapinterjú Lovas Rozival
Hadd mutassam be önöknek Erikát, A mi kis falunk című tévésorozatból! Lovas Rozi, a Radnóti Színház ifjú reménysége, kétszeres POSZT- és Junior Prima-díjas művész, egyébként meg a legközvetlenebb ember a világon. Mint valami égi lény, árasztja maga körül a nyugalmat, tisztaságot és üdeséget. Elbűvölt tekintetek követik az utcától a kávézóig, ahogy bukósisakját öntudatlanul lóbálva belibben... Koronczay Lilla interjúja.
admin7 perc
Szeretem az életemet! – Címlapinterjú Balla Eszterrel
Én még mindig a bájos „macilányt” várom a Kontroll című filmből, mintha nem tudnám, hogy Eszter azóta már háromgyerekes édesanya. Amikor belép a kávézó ajtaján, szerencsére ugyanaz a ragyogó szempár tekint rám. Semmit nem változott, csak mintha még vékonyabb lenne. Nehéz elképzelnem, hogy ezek a törékeny vállak elbírnak egy olyan óriási terhet, mint amit egy sajátos nevelési igényű gyermek jelent. Márpedig... Koronczay Lilla interjúja.
admin10 perc
Az én apám egy varázsló! – Nyáry Luca mesél édesapjáról, Nyáry Krisztiánról
Hogy szerettek ők? – fürkészi Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója kifogyhatatlan kíváncsisággal immár tizedik kötetében és lapunk hasábjain. S vajon ő hogy szeret? Avagy a fegyver most visszafelé sül el. Nyáry Lucát édesapjáról és az édesanyja nélkül eltöltött utóbbi négy esztendőről kérdeztem. Koronczay Lilla interjúja.
admin7 perc
„Dolgunk van egymással!” – Címlapinterjú Gryllus Dorkával és Simon Kornéllal
Két nagyszerű színész egy fedél alatt. Nem lehet könnyű, időnként biztos összeveszik a két ego, morfondírozok magamban, miközben araszolok felfelé hozzájuk a hegyre. Dorka és Kornél már a teraszon kávéznak. Szemlátomást megviselte őket a múlt éjszaka. Reggel felhívtak, hogy a kisfiuk megbetegedett. Koronczay Lilla interjúja.
admin8 perc