admin
admin
Megtaláltuk álmaink lakását Barcelona belvárosában
Séta az árnyat adó belvárosi fák alatt a délutáni napsütésben. Egy bérház kapuján belépve, a lépcsőházi folyosón keresztül a belső udvarra érve egy másik világ tárul elénk. A gyönyörűen renovált 19. századi épület bejárati ajtaja már sejteti, hogy különleges helyre érkeztünk.
admin1 perc
Kitörhetünk a skatulyákból?
Mindenkinek vannak iskolai emlékei arról, hogy egyik-másik tanár miként skatulyázza be a diákokat a jó vagy a rossz tanulók közé. Magyar oktatáskutatók az elmúlt években vizsgálattal is igazolták, milyen komoly hatása van annak, amit a tanár a gyerekről hisz – akár tudatosan, akár tudattalanul ragasztja rá a címkét.
admin3 perc
Hangolódj ránk! A múlt, a jelen és a jövő is megelevenedik a friss Nők Lapjában
Múlt: Udvaros Dorottya és fia, Máté páros címlapinterjújából sok minden kiderül kettejük kapcsolatáról és az egykori családi évekről. Jelen: új sorozatot indítottunk a gyerekvédelem kapcsán, melynek első részében egy csecsemőotthonba látogattunk. Jövő: a héten kiemelt témánk a mesterséges intelligencia és az ezzel kapcsolatos kutatások. Tartsatok velünk most is!
admin1 perc
„Hihetetlen mennyiséget tanítunk a felejtés számára” – Vekerdy Tamással Szily Nóra beszélgetett
Mire vágyunk szülőként igazán? Hogy a gyerekünk ...… életet éljen. De vajon mi áll a pontok helyén? Sikeres? Boldog? Vagy milyen? Korunk talán az első jelzőt követelné. Vekerdy Tamás nem. Egyrészt nem követelne semmit, másrészt egészen mást tart fontosnak.
admin9 perc
Csodás kandallók és mesébe illő otthonok az új Nők Lapja Enteriőrben
Őszi különszámunk főszereplői nem is lehetnének mások, mint a meleget adó kandallók. Mellettük olyan hazai és külföldi otthonok kapui és ajtajai mögé is bepillantást nyerhettünk, melyeket élmény látni, és még izgalmasabb a történetükről olvasni. És akkor a jobbnál jobb lakásdekorációs ötletekről még nem is beszéltünk!
admin2 perc
„Olyan tudást kapjanak a diákok, amivel boldogulhatnak az életben” – Exkluzív interjú Palkovics László oktatásért felelős államtitkárral
Nagy változások vannak az oktatásban. Rengeteg a kérdés, és nehéz eligazodni a válaszok között. Az oktatási rendszer változásáról, az átalakuló középiskolákról, a kilenc órai iskolakezdésről, a megrövidülő nyári szünetről is kérdeztük Palkovics László oktatásért felelős államtitkárt.
admin3 perc
Nők a digitális világban – Mi leszel, ha nagy leszel?
Bár már a legkisebbek is biztos kézzel kezelik a tableteket és okostelefonokat, mégis, ma még kevesen mondják azt az oviban: informatikus szeretnék lenni. Mintha lila köd övezné ezt a területet. És a jelek szerint nincs ez másként a kamaszok között sem, különösen a lányok körében.
admin7 perc
Középiskolába készültök? A legsikeresebb sulikat vettük górcső alá az új Nők Lapja Iskolaválasztóban
Büszkék vagyunk rá, hogy már a második Iskolaválasztó különszámunk jelenik meg, melyben nemcsak a 170 legsikeresebb hazai középiskoláról olvashattok részletes elemzést, de számtalan suli témájú interjút és érdekes cikket is találtok benne.
admin2 perc